Sötét mód ikon
2026 július 22
Magához tért nyitásra Budapest

Magához tért nyitásra Budapest

A frankfurti DAX index 0,13 százalék emelkedéssel, a londoni FTSE-100 index 0,21 százalék emelkedéssel kezdett, a párizsi DAX 0,01 százalékkal csökkent. Madridban 0,02 százalékkal csökkent az IBEX-35 index, Milánóban pedig 0,09 százalékkal az FTSE MIB.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pedig 86,98 pontos emelkedéssel, 38 996,76 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,22 százalékkal erősödött.

Ezekre figyel ma a piac

A piacok elsősorban az éppen lendületbe jövő harmadik negyedévi tőzsdei eredmény beszámoló szezon legfrissebb közzétételeire figyelnek majd. A nagyobb cégek közül szerdán a Reckitt Benckiser és a Carrefour teszi közzé jelentését.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]

Különböző fórumokon beszédet tartanak szerdán az Európai Központi Bank (EKB) vezetői, Mario Draghi elnök és Benoît Couré igazgatósági tag.

Szerdán az euróövezeti ipari termelés augusztusi alakulásáról teszi közzé kimutatását az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Az amerikai tőzsdei kereskedésre a megkezdett lakóingatlan-építések szeptemberi alakulásáról megjelenő adat, valamint a Fed szubjektív gazdasági helyzetértékelése, az európai idő szerint esti órákban megjelenő Bézs könyv lehet hatással.

Mire számíthatunk itthon?

Kovács Bálint, az Equilor elemzője szerint csendes nap elé néz a magyar piac, makroadatok és egyedi vállalati hírek hiányában a hazai blue chipek trendkövetőek lehetnek. A Richter esetében folytatódhat az oldalazás, és hasonló mozgásra számít a Magyar Telekom esetében is. Nagyobb elmozdulást az OTP és a Mol részvényei mutathatnak – tette hozzá. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 210,11 pontos, 0,54 százalékos csökkenéssel, 38 909,78 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 58 forinttal, 1,82 százalékkal, 3128 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 45 forinttal, 0,42 százalékkal, 10 610 forintra esett, forgalmuk 4,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,62 százalékkal, 477 forintra gyengült, forgalma 345,1 millió forint volt. A Richter-papírok 66 forinttal, 1,01 százalékkal, 6627 forintra erősödtek, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.

Így zártak kedden a többiek

Veszteséggel zárt kedden az európai tőzsdék többsége, a pán-európai Stoxx 600 index 0,25 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,17 százalékkal csökkent, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalékkal emelkedett.

A frankfurti DAX index 0,07 százalékkal, a londoni FTSE-100 index 0,14 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,03 százalékkal csökkent, a madridi IBEX-35 viszont 0,35 százalékkal emelkedett.

Vegyes értékekkel zárták a keddi tőzsdenapot az amerikai piacok és az indexek szintén vegyes állásával indult meg a szerdai kereskedés is az ázsiai tőzsdéken.

A Wall Street indexei a jó vállalati eredményeknek köszönhetően erősödtek, a DJIA-30 index 0,18 százalék emelkedéssel új rekordon zárt és nap közben első alkalommal átlépte a 23 ezer pontos határt is. Az S&P-500 index 0,07 százalékkal emelkedett, a Nasdaq Composite indexet viszont csekély, 0,01 százalékos veszteségbe húzta le zárásra az eddig elért árfolyamnyereséget lefölöző profitkivétel.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az európai zárás előtt másfél órával a Tokió 0,30 százalék, Sanghaj 0,19 százalék nyereségben állt, Hongkong viszont 0,07 százalék, Szöul 0,11 százalék veszteséget mutatott. Az ázsiai piacok a kínai kommunista párt egyhetes kongresszusára figyelnek, ahol Hszi Csin-ping elnök megnyitó beszédében egy modern szocialista ország felépítését, a szegénység felszámolását, a stabilitás és a jólét egy új korszakának megteremtését tűzte ki célul.

Bejelentette, hogy Kína az innováció éllovasaként a tudomány és a technológia eddig feltáratlan területeit készül megnyitni.

Olaj, arany, dollár

Az olaj árát szerdán az amerikai nyersolajkészletek múlt heti csökkenéséről közzétett adat, valamint az iraki-kurdisztáni olajmezőkön a termelés fennakadásának kockázata emelte meg. A Brent nyersolaj ára 0,55 százalékkal hordónként 58,20 dollárra, a WTI nyersolajé 0,33 százalékkal 52,05 dollárra emelkedett.

Az arany ára szerény mértékben felfelé korrigált egy hetes mélypontról. A határidős piacon a legközelebbi kontraktus jegyzése 0,06 százalékkal 1286,94 dollárra emelkedett unciánként.

A dollár árfolyama kevéssé változott, az euró 0,03 százalékkal 1,1763 dolláros jegyzésre gyengült.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.