15 perces
A keddihez hasonló lelkesedéssel indult a tegnapi kereskedés is, nem került ismét tesztelésre a 15840-nél található rövidtávú támasz. A felpattanást azonban napon belül ezúttal még követte egy emelkedő hullám, amivel sikeresen hagyta maga mögött a csökkenő trendvonalat az árfolyam. Végül a 16500 alatt található kisebb ellenállás állt a papír útjába. Így is meglehetősen erős napotsikerült zárni, magasan 16000 fölött. Ha a héten sikerült 16500 fölé emelkedni, akkor a lokális csúcs lehet megcélozható, ami fölött 17000 tűnhet fel a láthatáron. Ha tehát a továbbiakban is tartani tudja magát a lokális csúcs közelében a papír, akkor elkerülhető a további korrekció.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Kifejezetten erős napot zárt az olajvállalat árfolyama, ezzel elkerülve a 15600-as támasz visszatesztelését. Helyette a lokális csúcsa közelébe tudott emelkedni, további bullish jelzéshez azonban szükség lesz a kitörésre is. Az RSI a túlvett zónából kezdheti meg a csúcstámadást, ami nem épp ideális, de önmagában nem kizáró tényező. Ha sikerül 16700 fölé emelkedni, akkor a 17000-es szinthez lehet nyitva az út a papír előtt.

Heti
Három hétnyi száguldás érkezett a végéhez a MOL-nál, érdemi gyengüléssel telt az előző négy napos hete az árfolyamnak, a korrekció érkezésével. Ez jobb belátásra bírta az RSI indikátort is, ami rövid túlvett zónában tartózkodása után szintén délnek vette az irányt. A folytatásban következhet tovább gyengülés is, összességében azonban egyértelműen bullish összképpel van dolgunk, így a pihenő után 17000 is célba vehető lehet majd.
