Erre számíthatunk itthon
A bruttó hazai termék (GDP) idén 3,1 százalékkal, jövőre szerényebb mértékben, 2,7 százalékkal bővülhet az előrejelzés szerint. Bár a belső fogyasztás bővül, ez nem tudja ellensúlyozni a GDP termelési oldalán megfigyelhető lassulást. Az infláció továbbra is alacsony maradhat az csökkenő nyersanyag- és olajárak miatt: idén 0,1, jövőre 1,5 százalékot érhet el. Szántó András, a cég lakossági üzletág igazgatója szerint a Magyar Nemzeti Bank akár 2016 év végéig is tarthatja a jelenlegi 1,35 százalékos alapkamat szintet.
A folyó fizetési mérleg többlete továbbra is erős, amely támaszt nyújthat a forintnak. Idén 305-320 forint között mozoghat az euró árfolyama, a dollár szemben azonban gyengülhet a hazai fizetőeszköz. Az Equilor elemzői szerint 2016-ban átlépheti a 300-as szintet, sőt 330 forintig is kúszhat a dollár árfolyama.
Az ország külső adóssága is jelentősen csökkent a devizahitelek forintosítása miatt, az államadósság, ha lassan is, de tartósan csökkenhet, évente néhány tized százalékponttal. Az államháztartási egyenleg hiánya idén és jövőre is 2,4 százalék lehet, de ezt a kormány módosíthatja is az uniós források késlekedése miatt, de mindenképpen 3 százalék alatt tartják – hangsúlyozta Szántó András.

Hogyan dönt a Fed?
Az amerikai lapkamat már 7 és fél éve alacsony szinten tartózkodik, az ország gazdasági mutatói jelentősen javultak az elmúlt időszakban, így már kész tényként kezelhető a kamatemelés. A kérdés az, hogy a kínai jegybank intézkedései és a gazdasági növekedési aggodalmak miatt mikor kezdődhet meg az emelés. A mostani várakozások szerint az amerikai jegybank első kamatemelése decemberre vagy jövőre várható, míg a laza európai monetáris kondíciók a következő 18 hónapban és azon túl is fennmaradhatnak – mondta el Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Mit hozhat a piacoknak?
A kamatemelési várakozásokkal kapcsolatban felvetődik a kérdés, hogyan reagálnak majd a részvénypiacok? Vége lesz-e a rallynak? A korábbi kamatemelési ciklusok idején az S&P500 indexe folytatta az emelkedést, mert a gazdaság kedvező állapota ezt lehetővé tette. Ez ellentmond annak a vélekedésnek, hogy a monetáris szigorítás a kötvénypiaci hozamok emelkedését kiváltva tőkét szívna el a részvénypiacoktól. Ha a fundamentális tényezők kedvezőek, akkor a kamatemelés nem szab gátat a további részvénypiaci emelkedésnek.

A kötvénypiacokon hozamemelkedést hozhat a kamatemelés, ugyanakkor komoly megugrásra még nem lehet idén számítani, hiszen a Fed óvatosan emelheti a kamatot. Szántó András szerint idén 15-15 bázispontos emelkedésre lehet számítani, 2016 végéig pedig 0,7-0,8 százalékig emelkedhet az amerikai alapkamat.
A dollár árfolyamára jelentős hatása lehet, erősödhet az árfolyam, az euróval szemben 2015-ben 1,04, 2016-ban pedig akár 0,96-os szintig is erősödhet. Az IMF friss tanulmánya szerint rövid- és középtávon több mint 80 százalékos az esélye a dollár további erősödésének – mutatott rá Kiss Mónika.
Kit fenyeget Kína?
A kínai gazdaság gyengülésével kapcsolatos félelmek és a nyomukban kialakuló hektikus piaci mozgások kevésbé fenyegetőek az eurózóna és a Magyarország számára. Kína elsőszámú kereskedelmi partnerei ugyanis a környező, feltörekvő államok, így számukra jelent nagy veszélyt.
Ezek az országok harapófogóba kerülhetnek egyrészt a kínai gazdaságot érintő aggodalmak, másrészt az erős dollár miatt. A dollárral szemben leértékelődő ázsiai devizák rontják a hiteltörlesztési képességet, a Fed kamatemelését követően pedig tovább gyengülhetnek. Mindezek együttesen finanszírozási krízishez vezethetnek Ázsiában.
Mélyrepülésben az olaj
A nyersolaj világpiaci ára 2014 közepe óta csökkenő tendenciát mutat, az átmeneti felpattanások ellenére továbbra sem látszanak tisztán a trendfordító jelek. A globális olajfogyasztók között ezüstérmes Kína gazdasági lassulása szintén erősíti a lefelé mutató kockázatokat. Ennek alapján az Equilor elemzői nem számítanak jelentős erősödésre a nyersolaj árfolyamában, a WTI kurzusa a következő hónapokban a 45-50 dollár körüli szinteken mozoghat.
Szemezgessünk a részvénypiacon?
A magyar részvénypiacon a nyári hónapok megtorpanást hoztak a tavaszi erősödést követően. Az ősz legérdekesebb hazai sztorija a Richter lehet. A vállalat cariprazine nevű gyógyszerének engedélyezési kérelmét még 2012-ben nyújtotta be az amerikai gyógyszerügyi hatósághoz, amelynek eredménye szeptemberre várható. Amennyiben a döntés pozitív lesz, akkor a magyar gyógyszerrészvény árfolyama történelmi csúcsa közelébe, 5 000 forint magasságába ugorhat, így az Equilor vételre ajánlja a részvényeket.
A Magyar Telekom esetében a jelenlegi, 390-400 forint körüli árszinten semleges az Equilor ajánlása, az idei év eredménye alapján 2016-ban továbbra is 15 forintos osztalék várható. A MOL felértékelődését fékezi az alacsony olajár és az INA-ügy rendezetlensége, valamint újabb rizikófaktorként a kurdisztáni helyzet romlása. Az INA ügyében a horvát parlamenti választásokat követően várható érdemi előrelépés. Az Equilor ajánlása 15 000 forintos célár mellett semleges.

Az OTP alapvetően nehéz működési környezetben működik idén: a bank konszolidált hitelállománya csökkent, kizárólag a mikro- és kisvállalkozói kategóriában tapasztalható élénkülés. Pozitívum, hogy az autóhitelek és személyi kölcsönök forintosításával az utolsó bizonytalansági faktor is megszűnt a vállalattal kapcsolatban. Az OTP esetében többek között a javuló keleti teljesítmény, hazánk adósbesorolásának felminősítéshez kapcsolódó várakozások jelentenek vonzerőt, ám a további felértékelődés dinamikája már lelassult. A részvények esetében az Equilor ajánlása semleges, 6 100 forintos célárfolyam mellett.
Az Apple a kedvenc
Az amerikai tőzsdén az Equilor kedvence az Apple részvénye, 133 dolláros célárfolyam mellett. A vállalat növekedésének katalizátora az új termékek piacra dobása, valamint az értékesítési számok közzététele lehet. A mostani (114 dollár) árfolyamon történő vásárlás azért lehet előnyös, mert a részvény P/E alapú értékeltsége az 5 éves átlag alá esett vissza, miközben az egy részvényre jutó nettó profit emelkedése 2014 eleje óta szinte töretlen.