Sötét mód ikon
2026 július 22
Lázár szerint kudarcba fulladt az iskolák tiltakozása

Lázár szerint kudarcba fulladt az iskolák tiltakozása

Nagy siker a postatörvény

Az Ab csütörtökön mondta ki, hogy alkotmányellenes a jegybanktörvény adatnyilvánossággal kapcsolatos módosítása. A testület elutasította ugyanakkor az államfő postatörvénnyel kapcsolatos, hasonló jellegű indítványát. Lázár János a Kormányinfón reagált a határozatra, közölve, hogy tanulmányozni fogják azt.

Az MNB-törvény ügyében előzetesen úgy fogalmazott, hogy ha az Ab döntése, annak indoklása hagy lehetőséget rá, akkor a parlamentnek meg kell vizsgálnia, lehet-e alkotmányosan rendezni a kérdést. A postatörvénnyel kapcsolatos döntés viszont nagy siker – mondta -, mert azt jelenti, hogy vannak olyan állami cégtulajdonban lévő üzleti információk, amelyeknél az állam üzleti érdeke előbbre való, mint a nyilvános információhoz való jog.

Kudarcba fulladt a tiltakozás Lázár szerint

A Miniszterelnökség vezetője a tájékoztatón reagált a Tanítanék mozgalom felhívására tartott szerdai tiltakozásra is, amelyről úgy nyilatkozott, hogy a kormány helytelennek tartja, hogy beviszik a politikát az iskolákba, ennek ellenére nem becsüli le a szerdai megmozdulást, tiszteletben tartja az abban részt vevők véleményét, és érzékeli, hogy vannak az oktatásügyben problémák.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A tárcavezető szerint ugyanakkor a megmozdulás kudarcba fulladt, mert „a 3200 magyar iskolából mintegy 100-ban volt érdemi és valós tiltakozás”. 

Úgy értékelte, hogy az előző napi szerdai akcióból kiderült, hogy a pedagógusok és a diákok fontosabbnak tartják a tiltakozásnál a tárgyalást.

Maradna az államnál az iskolafenntartás

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszüntetését firtató kérdésre Lázár János azt mondta, hogy a kormány egyelőre semmiben nem döntött, mert még nem tárgyalta meg a köznevelési kerekasztal javaslatait. Azt azonban világossá tette, hogy a magyar állam nem fog lemondani iskolafenntartói jogáról.

A közétkeztetés esetleges átalakításával kapcsolatos kérdésre a miniszter úgy reagált, hogy „nem vesszük át a közétkeztetést, mert a miénk”. A kormány arról tárgyalt – közölte -, hogy a magyar állam a megrendelői oldalon „egységesen kíván fellépni”.

A miniszter a jövő hétfőn esedékes kormányülés témájaként beszélt a szerencsejáték kérdéséről is, szerinte a következő időszakban a hazai bíróságon induló perekben tisztázni kell, hogy félkarú rablók és a szerencsejáték korlátozása milyen mértékben alapult közérdeken, illetve mennyiben korlátozta az üzemeltetők szabadságát. Meggyőződése, hogy az állampolgároknak a szigorítás volt az érdeke – mondta, kizárva a peren kívüli egyezségek lehetőségét. 

Lázár János a Kormányinfón a kabinet nevében részvétét fejezte ki a csütörtökön elhunyt Nobel-díjas magyar író, Kertész Imre családjának.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.