Sötét mód ikon
2026 július 23
Korrekció jöhet a kontinens börzéin

Korrekció jöhet a kontinens börzéin

Nőhetnek az árfolyamok

A londoni Capital Spreads elemző cég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 24-30 ponttal, 0,5 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 48-57 ponttal, 0,5 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 27-32 ponttal, 0,7 százalékkal emelkedhet nyitáskor. Az IG Markets a Dow Jones hírügynökségnek az FTSE-100 indexre 10 pontos, a DAX-ra pedig 40 pontos növekedést jelzett.

Ezeket az adatokat várjuk
Az Európai Unió statisztikai hivatala délelőtt teszi közzé az ipari termelői árindex júliusi alakulását mutató adatokat, délután pedig az Egyesült Államokból érkeznek fontos makroadatok. Az ADP adatfeldolgozó szolgálat augusztusi amerikai foglalkoztatási jelentését, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed pedig gazdasági helyzetelemzését (Bézs Könyv) teszi közé.

A kínai gazdaság teljesítményét illető aggodalmak fokozódásával a befektetői figyelem a központi bankokra irányul. Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtökön ülésezik, de a közgazdászok többsége nem számít a monetáris politika irányának megváltoztatására. Egyes befektetők viszont úgy vélik, hogy az EKB fokozni fogja gazdaságösztönző lépéseit.

Gyengíthetik az eurót

A kínai gazdasági növekedés lassulása csak bátorítani fogja az EKB-t, hogy tartsa fenn és esetleg fokozza az euró gyengítését célzó politikáját – mondta Ray Uy, az Invesco Fixed Income amerikai befektetési tanácsadó cég vezető devizapiaci elemzője. Egyre több elemző azt gondolja, hogy a kínai problémák miatt a Federal Reserve elhalasztja a kamatemelés megkezdését.

Eric Rosengren, a Fed bostoni elnöke kedden kijelentette, hogy a globális felfordulás óvatosságra intő tényező a monetáris politika normalizálásának megkezdését illetően. Rosengren beszédében hangsúlyozta, hogy a kamatemelés üteme valószínűleg lassú lesz.

Az ázsiaiak csak egy színt látnak a monitoron
Ázsiában enyhe mínuszban álltak a főbb tőzsdeindexek a szerdai kereskedésben, bár a sanghaji mutató nyitás után 5 százalékos veszteségbe került. Záráshoz közeledve a tokiói Nikkei 0,42 százalékos, a Shanghai Composite 0,58 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Composite Index 0,21 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,77 százalékos csökkenést mutatott. Csütörtökön és pénteken zárva lesznek a kínai piacok.

Nem volt fényes a tegnapi zárás

Súlyos mínuszokban zártak az irányadó indexek kedden a vezető európai értéktőzsdéken, miután a kínai jegybank gazdaságösztönző intézkedéseinek dacára augusztusban három éve a legnagyobb mértékben esett vissza a kínai feldolgozóipar teljesítménye, és a szolgáltatói szektor is gyengült.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 273,01 pontos, 1,28 százalékos csökkenéssel, 21 122,94 ponton zárt kedden.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.