2024 március 28

Kiverte a biztosítékot a királynő megnyilvánulása

Az uralkodónak semlegesnek kell maradnia

Az udvar már a március 9-én közölt főcím és a hozzá kapcsolódó cikk megjelenésének napján indulatos nyilatkozatban utasította vissza az állítást, majd – gyakorlatilag példátlan módon – panaszt nyújtott be a sajtóetikai normák betartatásáért felelős független testülethez (Independent Press Standards Organisation, IPSO).

Az IPSO végzése szerint – amelyet a The Sunnak is közzé kellett tennie szerdai kiadásában – a szalagcímben foglalt állítást a cikk tartalma sem támasztotta alá, így a cím komoly mértékben félrevezető volt. Az IPSO véleménye szerint ráadásul a lap e főcímmel azt is sugallta, hogy a királynő súlyosan megsértette alkotmányos kötelezettségeit.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

A törvényerejű brit politikai protokoll teljes semlegességet követel az uralkodótól és a királyi család más magas rangú tagjaitól sarkalatos bel- és külpolitikai kérdésekben.

Egy 2011-es beszélgetésre hivatkoztak

A The Sun – Rupert Murdoch ausztrál-amerikai médiamágnás globális sajtóbirodalmának legolvasottabb brit tömeglapja – „két igen jól pozícionált, magas rangú politikai forrásra” hivatkozva azt írta kifogásolt márciusi cikkében, hogy az uralkodó még 2011-ben fejtette ki véleményét az EU-ról egy vacsorán, amelyen részt vett Nick Clegg, az akkori konzervatív-liberális brit kormánykoalíció miniszterelnök-helyettese, a Liberális Demokraták azóta lemondott vezetője.

A beszámoló szerint a királynő a windsori kastélyban tartott rendezvényen hosszas érveléssel adott kifejezést annak a véleményének, hogy „az Európai Unió rossz irányba tart”. A The Sun szerint II. Erzsébet ezzel valójában „leteremtette” Clegget, aki elkötelezett EU-párti hozzáállásáról közismert.

A lap ebből azt a következtetést vonta le – és ezt hatalmas betűkkel szedett elsőoldalas főcímében is közölte -, hogy „a királynő a Brexitet támogatja”.

Bírság is lehet a vége

A Buckingham-palota – a királyi család első számú londoni rezidenciája és hivatala – azonnal panaszt tett a The Sun írása miatt, az IPSO által meghatározott szerkesztési eljárási normarendszer első záradéka alapján. E záradék szerint a sajtónak ügyelnie kell arra, hogy ne közöljön pontatlan, félrevezető vagy eltorzított információt vagy képeket, beleértve az olyan főcímeket, amelyek tartalmát a cikk szövege nem támasztja alá.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az IPSO-nak jogában áll helyreigazításra kötelezni a bepanaszolt sajtóterméket, különösen kirívónak ítélt etikai kihágás esetén pedig bírságot is kiróhat.

Az IPSO helyt adott a királyi ház panaszának, és elmarasztaló állásfoglalásának közlésre kötelezte a The Sunt, amit a lap szerdán meg is tett.

Kötik az ebet a karóhoz

Tony Gallagher, a The Sun főszerkesztője azonban szerdán a BBC rádiónak kijelentette: teljes meggyőződéssel vallja, hogy a lap nem követett el hibát.

A The Sun szerdai vezércikkében is közölte, hogy változatlanul teljes mértékben kiáll a márciusi cikkben foglaltak mellett, és „képtelenségnek” tartja azt az elvet, hogy az uralkodó magába zárja minden gondolatát.

A királynő a skót függetlenségről 2014 szeptemberében tartott népszavazás előtt nem sokkal például kifejezést adott annak a reményének, hogy a skót választók „nagyon gondosan mérlegelik a jövőt”, amikor arról döntenek, hogy miképp szavaznak a referendumon, a minap pedig egy nyilvános eseményen fejtette ki azt a véleményét, hogy a kínai államfőt tavaly októberi londoni látogatására elkísérő biztonsági illetékesek „igen otrombán” viselkedtek – írta véleménye alátámasztására szerdai vezércikkében a The Sun.