Sötét mód ikon
2026 július 22
Kitörésben maradhat az MTelekom – technikai elemzés

Kitörésben maradhat az MTelekom – technikai elemzés

15 perces

Hasonlóan indult az MTelekom napja is, mint a MOL árfolyamáé, a mély nyitás után itt is sikerült erőre kapni, olyanannyira, hogy a gyengülés egészét sikerült visszatesztelni és ismét 486 forinton zárni. Emellett kifejezetten erős eredményt közölt a vállalat, ami ma szintén felfelé hajthatja az árfolyamot. A kis háromszögből kitörve lehet próbálkozni a 490 forint fölé kerüléssel. Ha ez sikerül, akkor tiszta az út az 500 forintos ellenállásig is. Lefelé a 475-ös támasz elesése lenne komolyabb negatív jelzés, ez azonban nem került tegnap érintésre.

Támasz: 475

Ellenállás: 486

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]

Napi

Erős napot zárt a távközlési vállalat árfolyama, gyengülés nélkül úszta meg a tegnapi kereskedést. Komolyabb támasz nem volt veszélyben, a legtöbb puskaport pedig valószínűleg mára tartogatta a papír, kifejezetten pozitív gyorsjelentés hátán folytatódhat az erősödés. Emellett megérkezhet a negyedik kiemelkedő forgalmú nap is az árfolyamnál, összességében továbbra is egy kitörésnek lehetünk szemtanúi. A következő cél az 500 forintos szint lehet, ne feledjük azonban a füles csésze alakzat célárát sem, ami 520 forinthoz mutat.

Támasz: 475

Ellenállás: 500

Heti

470 forinthoz tért vissza az MTelekom árfolyama a csonka héten, egyelőre nem hajlandó érdemben gyengülni a papír. 475 jelent továbbra is erős ellenállási szintet, leküzdésével folytatódhat az erősödés  a nagy emelkedő csatornában. Az indikátoroknál pozitív momentum látszik, ez alapján a várakozások továbbra is az emelkedés felé mutatnak, érdemes tehát szemmel tartani az említett ellenállást a folytatásban is 475-nél.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.