Sötét mód ikon
2026 július 22
Kész káosz, ami Venezuelában van

Kész káosz, ami Venezuelában van

A kőolaj miatt van

Rodolfo Marco Torres élelmezésügyi miniszter közölte, hogy az ország élelmiszer-ellátását 70 százalékban ilyen módon oldják meg. A tárcavezető elmondta, hogy a kormány 115 ezer tonna alapélelmiszert, egyebek mellett rizst, tésztát, cukrot, kukoricát, babot és olajat vásárolt, s „házról házra” járva, zsákokban juttatja el az élelmet azoknak a családoknak, amelyek az illetékes bizottságoknál nyilvántartásba vetetik magukat. Az ellenzék azonban kifogásolta az új rendszert, mondván, hogy az hátrányosan érintheti az ő támogatóikat.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

A kőolaj világpiaci árának csökkenését rendkívül megszenvedi a világ legnagyobb olajtartalékával rendelkező dél-amerikai ország, s a válság nyomán súlyos élelmiszer- és gyógyszerhiány alakult ki.

Így zsarolják az embereket?

Nicolás Maduro venezuelai államfő a krízis miatt azzal vádolta meg az élelmiszeripari magánvállalatokat és az élelmiszerüzleteket, hogy spekulációs céllal felhalmozzák az élelmet.

Maduro szerint kormánya „gazdasági háborút” kénytelen vívni az ellenzéki csoportok és az üzleti elit ellen.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Jesús Torrealba, a parlamentben a legutóbbi választások nyomán többséget alkotó Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) ellenzéki szövetség főtitkára múlt héten azt mondta, hogy a kormány igyekszik teljesen rátenni a kezét az élelmiszer-elosztásra, s félő, hogy átpolitizált lesz a rendszer, s a kormány az embereket a „gyomrukon keresztül zsarolja majd”.

Folyamatosan tiltakozások, fosztogatások

A 29 millió lakosú latin-amerikai országban szinte mindennapossá váltak az élelmiszerhiány és a fosztogatások miatti tiltakozó megmozdulások. Hétfőn egy nő meghalt a nyugat-venezuelai San Cristóbalban, miután egy eltévedt golyó eltalálta, amikor a rendőrség tüzet nyitott egy áruházat fosztogató csoportra.

A széleskörű elégedetlenség miatt eközben folyik a szervezkedés az elnök elmozdítása céljából. A venezuelai választási hatóság a hét elején hitelesnek fogadta el annak az 1,8 millió támogató aláírásnak a többségét, amelyet az ellenzék gyűjtött össze a Maduro visszahívásáról benyújtott népszavazási kezdeményezéséhez. A döntéssel megkezdődhet az a hosszas folyamat, amely az ellenzék tervei szerint új választások kiírásához vezethet.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.