És talán a statisztika is, feltéve, ha az apróságok megszületése idején nem halt meg legalább ennyi ember. Azért jutott ez az eszembe, mivel nemrég nemzetünk egyik vezető politikusa, a nagy összesben miniszterelnök-helyettes azt nyilatkozta, szerinte teljesíthető az a cél, hogy a ciklus végére meglegyen az egymillió új magyar állampolgár. Már csak azért is, mivel, ha minden jól megy, az év végére meglesz a hétszázezredik állampolgársági kérelem és a hatszázötvenezredik esküt tett polgár.
A magyar állampolgársághoz jutás egyik módja ez, de nem a kizárólagos. Ahogy az elmúlt esztendő elején is beszámoltunk róla mára az állampolgárság vásárlásának piaca is virágzik honunkban, s mint számos más országban, nálunk is befektetési eszköznek tekintik az útlevelek, a letelepedési lehetőségek árusítását. Ez persze nem igazán nagy biznisz itthon, merthogy kis honunk nem igazán„,letelepedési célpont”, de azért mégis hozott valamennyit a kasszába.
A 2013-as esztendő végéig már sokan vásároltak a magyar állam speciális, letelepedési kötvényéből. Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. csaknem félezer érdeklődőnek értékesített letelepedési államkötvényt. Ez nem igazán olcsó dolog, ahhoz, hogy valaki így kapjon magyar állampolgárságot (letelepedési engedélyt), annak legalább – az akkoriak szerint – kétszázötvenezer eurónyit kell vennie az említett kötvényből. A majdnem ötszáz értékesített kötvényből a költségvetésbe nagyjából harminckétmilliárd forint folyt be.
A magyar állampolgársághoz jutásnak tehát lényegesen olcsóbb, s talán nem is ennyire bonyolult módja a miniszterelnök-helyettes által felvázolt verzió. Már csak azért sem, mivel állami alkalmazottak segítik a nemezetgyarapodást. Konzuli napokat tartanak ebből a célból, keresik a magyar állampolgárrá, kettős állampolgárrá válni akaró külföldön élő honfitársainkat.
Mindezzel nem lehet semmi bajunk, az anyaországnak valóban van felelőssége a nemzet külföldön élő tagjai iránt. És azt is látjuk, a nemzet gyarapodása lehet rövid távú politikai kampányfeladat.
Mint ahogyan lehetne az is a kampány része, hogy ismerjünk meg valami konkrétat azokról a honfitársainkról is, akik az utóbbi esztendőkben hagyták el országunkat, hogy Európa, s a világ számos más országában keressenek megoldást anyagi gondjaikra. A kérdések kézenfekvőek, hol vannak ők, mit csinálnak Angliában, Írországban, vagy a közelebbi államokban? Egyáltalán, hol akarnak élni, letelepedni véglegesen, családot alapítani?
Legalább ennyit jó lenne ismernünk. És akkor lehetne egy újabb kampányt indítani annak érdekében is, hogy jöjjenek minél előbb haza, itthon kamatoztassák ismereteiket, megszerzett nyelvtudásukat, tapasztalataikat e kicsiny haza érdekében.
Ez is lehetne kampányfeladat, akár rövid távon. Az egykori nemzetgazdasági minisztertől ismert számok szerint legalább ötszázezer honfitársunkról beszélünk.
Őket ráadásul még honosítani sem kellene. Csak meggyőzni, hogy itthon, ebben a kis országban is érdemes lehet élni és magyarnak lenni!
