Sötét mód ikon
2026 július 22
Kamatot emelt a szerb jegybank

Kamatot emelt a szerb jegybank

Június óta nyolcadik alkalommal emelt kamatot a bank. A szerb jegybank elsősorban attól tartva növelt kamatot, hogy a magas infláció akár tovább emelkedhet részben az igen gyenge tavalyi gabonatermés miatt. Decemberben az éves infláció 12,2 százalék volt az egy hónappal korábbi 11,9 százalék után. A januári adatot a napokban hozzák nyilvánosságra. A bank inflációs célja 4 százalék, plusz/mínusz 1,5 százalék.

A szerb bruttó hazai termék (GDP) 1,9 százalékkal csökkent tavaly a balkáni ország statisztikai hivatalának nem végleges számításai szerint. A szerb parlament által december elején jóváhagyott 2013. évi költségvetés 2 százalékos gazdasági növekedéssel számol, a GDP-arányos államháztartási hiányt 3,3 százalékban állapították meg. Az ország tavalyi GDP-arányos államháztartási hiánya 6,2 százalék körüli volt. A kormány azt vállalta, hogy a hiányt 2014-ben a GDP 1,9 százalékára, 2015-ben 1 százalékra szorítja le. A szerb államadósság tavaly a GDP mintegy 60 százalékára nőtt. A kormány azt tervezi, hogy az államadósság a hazai össztermék 65,2 százaléka lesz 2013-ban, majd a jövő évtől kezdve csökken.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.