Az üzleti szférán belül minden ágazatban romlottak a várakozások, azonban míg az iparban és a szolgáltató szférában a változás jelentős volt, az építőiparban és a kereskedelemben hibahatáron belüli. Az ipari bizalmi index júniusban 2017 eleji szintjére esett. Egyaránt romlott a termelési színvonal és a termelési kilátások, a rendelésállományok – ezen belül az exportrendelések -, valamint a készletek megítélése. Az építőipari bizalmi index értéke júniusban lényegében stagnált. A mélyépítő cégek kissé derűlátóbbá váltak, míg a magasépítők kilátásai valamelyest romlottak. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség érezhetően, a rendelésállományok értékelése enyhén romlott. A kereskedelmi bizalmi index értéke 2019 hatodik hónapjában a májusi emelkedés után gyakorlatilag stagnált, s ezzel az elmúlt öt évet jellemző viszonylag keskeny sáv közepéhez áll közel. Az eladási pozíció és a készletszint megítélése romlott, míg a várható rendeléseké javult. A szolgáltatói bizalmi index júniusban a 2017 eleji szintre esett. Egyaránt rosszabb lett az üzletmenetről, az elmúlt időszaki és a várható forgalomról alkotott vélemény.
A foglalkoztatási szándék az építőipar kivételével minden ágazatban érezhetően gyengült, összességében kétéves mélypontjára került (bár idén áprilisban már volt hasonló). Ugyanakkor a lakosság munkanélküliségtől való félelme csökkent. Az áremelési törekvés az iparban és a szolgáltató szférában erősödött, a kereskedelemben és az építőiparban visszafogottabb lett, s kissé csökkent a fogyasztók inflációs várakozása is. A cégek jellemzően 80%-a nem készül árváltoztatásra, az építőiparban azonban ez arány csak 70%. A magyar gazdaság helyzetének megítélése összességében romlott, ezen belül az iparban és az építőiparban jelentősen, míg a kereskedelemben és a szolgáltató szférában javult. Kedvezőbb lett a lakosság véleménye is.
A GKI fogyasztói bizalmi index a májusi enyhe csökkenés után júniusban dinamikusan emelkedett, melynél magasabban legutóbb egy éve állt. A lakosság saját pénzügyi helyzetének várható alakulását és főleg saját jövőbeli megtakarítási lehetőségét sokkal jobbnak látta, mint egy hónappal ezelőtt. Utóbbi közel 17 éves rekord. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is kedvezőbbnek vélték, mint májusban.

Módszertani magyarázat:
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU módszertanának megfelelően – konjunktúra-indexének kiszámításakor az üzleti szférán belül az ipar, a kereskedelem az építőipar és a szolgáltató szektor, illetve a lakosság várakozásait veszi figyelembe. A GKI konjunktúraindex a lakossági bizalmi index és az üzleti bizalmi index súlyozott átlaga.
Az üzleti bizalmi indexet az ipari, a kereskedelmi, az építőipari és a szolgáltató vállalkozások üzletmenetére, forgalmi és foglalkoztatási várakozásaira vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítjuk. (A szolgáltató szféra cégei közül – hasonlóan az EU gyakorlatához – a pénzügyi és a közszolgáltatások területén működő vállalkozások egyelőre nem szerepelnek a vizsgált szektorok között.) Szezonálisan kiigazított adatokat közlünk, ami megfelelő matematikai módszerekkel kiszűri a szezonális hatások (például a téli és a nyári időjárás különbségei, a karácsony előtti nagyobb kereslet, a nyári szabadságok miatti kisebb termelés) okozta eltéréseket.
A fogyasztói bizalmi indexet a háztartások pénzügyi, az ország gazdasági és munkanélküliségi helyzetének várt alakulására, továbbá a megtakarítási kilátásokra vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítjuk.
A GKI konjunktúraindex és összetevői, 2013-2019
|
Év |
Hónap |
Üzleti bizalmi index |
Fogyasztói bizalmi index |
GKI konjunktúraindex |
|
2013. |
I. |
-11,3 |
-43,4 |
-19,6 |
|
II. |
-12,0 |
-40,9 |
-19,5 |
|
|
III. |
-11,9 |
-37,3 |
-18,5 |
|
|
IV. |
-15,6 |
-38,9 |
-21,7 |
|
|
V. |
-10,5 |
-34,4 |
-16,7 |
|
|
VI. |
-6,9 |
-37,3 |
-14,8 |
|
|
VII. |
-8,6 |
-35,3 |
-15,5 |
|
|
VIII. |
-6,3 |
-36,9 |
-14,3 |
|
|
IX. |
-4,8 |
-31,0 |
-11,6 |
|
|
X. |
-2,3 |
-29,4 |
-9,3 |
|
|
XI. |
-0,1 |
-23,3 |
-6,1 |
|
|
XII. |
4,0 |
-22,7 |
-2,9 |
|
|
2014. |
I. |
3,8 |
-17,2 |
-1,7 |
|
II. |
4,9 |
-22,0 |
-2,1 |
|
|
III. |
4,7 |
-15,9 |
-0,7 |
|
|
IV. |
7,7 |
-15,3 |
1,7 |
|
|
V. |
4,8 |
-18,4 |
-1,2 |
|
|
VI. |
5,4 |
-19,3 |
-1,0 |
|
|
VII. |
1,4 |
-18,9 |
-3,9 |
|
|
VIII. |
2,2 |
-21,9 |
-4,1 |
|
|
IX. |
3,6 |
-19,1 |
-2,3 |
|
|
X. |
7,8 |
-17,6 |
1,2 |
|
|
XI. |
7,7 |
-19,4 |
0,7 |
|
|
XII. |
8,1 |
-22,1 |
0,2 |
|
|
2015. |
I. |
4,4 |
-23,8 |
-2,9 |
|
II. |
3,5 |
-22,4 |
-3,2 |
|
|
III. |
4,2 |
-25,8 |
-3,6 |
|
|
IV. |
4,9 |
-25,0 |
-2,9 |
|
|
V. |
3,7 |
-22,6 |
-3,1 |
|
|
VI. |
5,1 |
-27,0 |
-3,2 |
|
|
VII. |
5,0 |
-26,0 |
-3,1 |
|
|
VIII. |
5,2 |
-22,7 |
-2,1 |
|
|
IX. |
7,5 |
-28,3 |
-1,8 |
|
|
X. |
5,8 |
-19,6 |
-0,8 |
|
|
XI. |
4,6 |
-19,6 |
-1,7 |
|
|
XII. |
4,7 |
-19,2 |
-1,5 |
|
|
2016. |
I. |
7,2 |
-16,6 |
1,0 |
|
II. |
4,6 |
-20,2 |
-1,8 |
|
|
III. |
4,6 |
-23,8 |
-2,8 |
|
|
IV. |
2,2 |
-21,1 |
-3,9 |
|
|
V. |
2,3 |
-18,9 |
-3,2 |
|
|
VI. |
1,7 |
-19,2 |
-3,7 |
|
|
VII. |
5,6 |
-16,1 |
0,0 |
|
|
VIII. |
1,2 |
-18,6 |
-3,9 |
|
|
IX. |
1,7 |
-18,5 |
-3,6 |
|
|
X. |
1,0 |
-20,3 |
-4,5 |
|
|
XI. |
2,8 |
-16,5 |
-2,2 |
|
|
XII. |
3,7 |
-14,1 |
-0,9 |
|
|
2017. |
I. |
4,4 |
-11,7 |
0,2 |
|
II. |
4,5 |
-12,4 |
0,1 |
|
|
III. |
4,7 |
-11,5 |
0,5 |
|
|
IV. |
6,4 |
-16,4 |
0,5 |
|
|
V. |
7,9 |
-16,1 |
1,7 |
|
|
VI. |
9,5 |
-14,6 |
3,2 |
|
|
VII. |
11,3 |
-15,9 |
4,2 |
|
|
VIII. |
10,2 |
-13,6 |
4,0 |
|
|
IX. |
12,3 |
-14,3 |
5,4 |
|
|
X. |
10,5 |
-13,8 |
4,2 |
|
|
XI. |
11,7 |
-14,2 |
5,0 |
|
|
XII. |
13,4 |
-7,7 |
7,9 |
|
|
2018. |
I. |
14,2 |
-8,9 |
8,2 |
|
II. |
15,5 |
-7,6 |
9,5 |
|
|
III. |
13,6 |
-5,8 |
8,6 |
|
|
IV. |
13,3 |
-3,9 |
8,8 |
|
|
V. |
13,8 |
-7,5 |
8,3 |
|
|
VI. |
15,3 |
-5,7 |
9,8 |
|
|
VII. |
17,3 |
-9,0 |
10,5 |
|
|
VIII. |
13,3 |
-12,2 |
6,7 |
|
|
IX. |
10,4 |
-8,3 |
5,5 |
|
|
X. |
13,1 |
-9,5 |
7,2 |
|
|
XI. |
14,4 |
-12,1 |
7,5 |
|
|
XII. |
15,4 |
-10,6 |
8,6 |
|
|
2019. |
I. |
13,9 |
-12,1 |
7,1 |
|
II. |
12,9 |
-11,1 |
6,7 |
|
|
III. |
12,1 |
-10,7 |
6,2 |
|
|
IV. |
7,1 |
-8,9 |
2,9 |
|
|
V. |
9,4 |
-10,4 |
4,3 |
|
|
|
VI. |
5,7 |
-7,0 |
2,4 |