Rendkívüli Hírek:

2024 február 23

Jól megy a Ryanairnek

Növelték forgalmukat

A társaság 12 százalékkal 35 millióra növelte utasforgalmát, az árbevétel pedig ennek nyomán 13 százalékkal 1,9 milliárd euróra nőtt az első fél évben. Az egy utaskilométerre vetített költségek 6 százalékkal mérséklődtek. Az adatokat az előző évihez képest torzította, hogy tavaly a húsvét a második negyedévre esett.

Az átlagos jegyár 1 százalékot emelkedett 40 euróra, viszont az ebből fakadó pozitív hatást ellensúlyozza, hogy egyre kevesebb árbevétel keletkezik a csomagkezelésből, és a gyenge font is lefelé húzta az eredményeket. Az 55 százalékos javulás ellenére a Ryanair nem változtatott év végi kilátásain, továbbra is az 1,4-1,45 milliárd eurós sávba várják az adózott eredményt az üzleti év végén.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Vételi ajánlat

Vételi ajánlatot tett a Ryanair az olasz Alitalia légitársaságra, de komoly feltételeket szab – mondta Michael O’Leary, az ír légitársaság vezérigazgatója. A Ryanair nem kötelező érvényű vételi ajánlatot nyújtott be, hogy jelezze szándéka komolyságát, de csak akkor lép tovább, ha az Alitaliát átalakítják és megszűnik az olasz kormány befolyása a cégre – hangsúlyozta O’Leary hétfőn egy telefonkonferencián.

„Csak akkor érdeklődünk az Alitalia iránt, ha a vállalat jelentős átalakításával biztosítható a nyereséges működés és a kormány nem avatkozik a vállalat ügyeibe” – mondta a vezérigazgató.

A Reuters értesülése szerint péntekig tíz nem kötelező érvényű vételi ajánlat érkezett az olasz légitársaságra. Az Alitalia egy évtizeden belül már a második alkalommal, az idén májusban került kormánybiztosok gondnoksága alá azzal a céllal, hogy vagy átszervezéssel, vagy értékesítéssel, vagy felszámolással tegyenek pontot a légitársaság veszteséges működésének a végére.

Nem fektetnek be többet

Az Etihad, az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légitársasága, az Alitalia 49 százalékos tulajdonosa május elején bejelentette, hogy nem fektet be több pénzt az olasz légitársaságba, miután nem sikerült megállapodni a reorganizációs tervről.

A tervet, amely létszámleépítést és fizetéscsökkentést is tartalmazott, a szakszervezetek elfogadták, de a dolgozók 67 százaléka elutasította azt. Az Etihad visszavonulásával az Alitalia 2 milliárd euró friss tőkétől esik el. A társaság közel 3 milliárd euró veszteséget halmozott föl.