Sötét mód ikon
2026 július 23
Jó hírekre estek a nyugat-európai tőzsdék

Jó hírekre estek a nyugat-európai tőzsdék

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,40 százalékos napi visszalépéssel 1212,17 ponton zárt.  Közeledvén az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő értekezlete, a befektetők visszavettek a hétfői iramból, majd profitkivétellel is realizálták az elért eredmények egy részét.

Kamattartást várnak az EKB-tól a piacok

Hétfőn kiderült, hogy a legtöbb európai ország feldolgozóipara a vártnál is gyorsabban javuló teljesítményt nyújtott augusztusban, és várható, hogy a szolgáltatásokról szerdán megjelenő felmérések is jók lesznek. Ezért a befektetők arra számítanak, hogy az EKB, a néhány hónappal korábbi várakozásokkal szemben, nem csökkenti alapkamatát, hanem csak a szinten tartás mellett dönt.

A távközlésiberendezés-gyártók részvényei igen jók voltak, miután a Microsoft megveszi a Nokia mobilüzletágát, de ez nem ellensúlyozhatta az általános óvatosságot.

A vártnál ütemesebben bővül a feldolgozóipar az USA-ban

Közben – a hétfői szünet után – már működnek a New York-i piacok, és megint bőségben vannak az óvatosságra intő találgatások arról, hogy az amerikai jegybankrendszer (Fed) már e hónap végén megkezdheti a mennyiségi enyhítés szűkítését. Annál is inkább, mert az amerikai feldolgozóipar múlt havi teljesítményéről kedden kiadott felmérés a júliusinál nagyobb és az előrejelzéseket messze meghaladó növekedést jelzett. Főleg az új megrendelések részmutatója lódult neki: ez további ütemes javulással biztat.

Ettől a dollár még tovább erősödött a legtöbb valutával szemben, viszont, ellentétben Európával, a New York-i tőzsdék emelkednek. A jelek szerint ott a korábbi visszaesésekkel már beárazták a mennyiségi enyhítés esetleges visszafogását, és erről a szintről kezdik a várható gazdasági javulást árazni.

Szerda délelőtt a kínai és az euróövezeti szolgáltatások augusztusi teljesítménymutatója, délután a múlt heti amerikai jelzálogkölcsön-igénylések statisztikája, illetve az amerikai külkereskedelem júliusi mérlege mozgathatja meg az árfolyamokat.

Mínuszban zártak a főbb európai indexek

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 37,78 pontos, 0,58 százalékos romlással 6468,41 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 63,16 pontos, 0,77 százalékos mínusszal 8180,71 ponton fejezte be a napot. Párizsban a CAC-40 31,94 ponttal, 0,80 százalékkal 3974,07 pontra gyengült.

A milánói FTSE MIB-40 0,28 százalékot vesztett, a madridi IBEX-35 0,19 százalékot nyert, az athéni ASE tőzsdemutató 2,37 százalékkal emelkedett.

Varsóban a WIG20 1,14 százalékkal 2367,49 pontra fogyott, a Mol 232,00 zloty volt, ugyanannyi, mint hétfőn.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,10 százalékkal, az S&P 500-as 0,41 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,76 százalékkal volt az előző záró fölött.

Kereskedjen a nemzetközi és a hazai indexekkel és érjen el magas hozamot!

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.