Sötét mód ikon
2026 július 22
Jó hangulatban zárt Európa

Jó hangulatban zárt Európa

Halasztás hírére erősödtek

Az ázsiai piacok gyengülése után vegyesen alakuló európai tőzsdemutatók délután egyértelműen emelkedtek, mert a csütörtöki amerikai kamatdöntés előtt megsokasodtak a remények a szigorítás halasztása iránt. Még az utolsó percekben végrehajtott óvatos profitkivétel sem vitte el, csak csökkentette a nyereségeket. Az amerikai feldolgozóipari termelés vártnál nagyobb augusztusi visszaeséséről és a lakossági fogyasztás folytatódó, de az előző havinál kisebb növekedéséről megjelent adatok láttán az elemzők kedd délután átlagosan már csak 25 százalékos esélyt adtak a csütörtöki kamatemelésnek.

Délelőtt megjelent a német ZEW intézet felmérése a hazai és az euróövezeti elemzői és intézményi befektetői hangulat vártnál jóval nagyobb szeptemberi zuhanásáról. A szintén kedden megjelent számok szerint az euróövezeti exporton nemigen látszik az ázsiai kereslet megjósolt lanyhulása, miközben az Egyesült Államok irányába kiugróan nő a kivitel. Az euróövezet kereskedelmi többlete eddig több mint 50 százalékkal nőtt idén a tavalyihoz képest, a gyenge euró és az alacsony olajár segítségével is.

A devizapiacon sem zárják ki az amerikai kamatemelés csütörtöki halasztását, de a dollár e havi esését túlzottnak tartják ahhoz képest, hogy a szigorítás idén mindenképp várható. Ezért az euró második napja esett a dollárral szemben az erős eurövezeti kereskedelmi többlet dacára.

Inkább plusz, mint mínusz

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,87 százalékos javulással 6137,60 ponton zárt, 6,53 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.

Frankfurtban a DAX-30 0,56 százalékos többlettel 10 188,13 ponton végzett, 3,90 százalékkal magasabban, mint múlt év végén. Párizsban a CAC-40 1,13 százalékkal 4569,37 pontra erősödött, 6,94 százalékkal meghaladva az év végit.

A zürichi SMI 1,20 százalékot, a milánói FTSE MIB-40 1,62 százalékot, a madridi IBEX-35 0,89 százalékot, az athéni ASE 1,36 százalékot nyert. Varsóban a WIG-20 0,13 százalékkal 2185,88 pontra gyarapodott, a Mol 177,25 zloty maradt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,27 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 21 126,96 ponton zárt kedden.

Erősödött Amerika
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 1,06 százalékkal, az S&P 500-as 0,98 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,84 százalékkal volt az előző záróértéke fölött.

Esett az euró

Az euró, 1,13 dollár alatt, 0,48 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint hétfő este. Svájci frankban, 1,10 frank alatt, 0,23 százalékkal többe került.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 46,42 dollár volt, 5 centes napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 7,00 dollárral 457,25 dollárra apadt, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0162 dollárral 1,3205 dollárra nőtt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében.

Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1104,34 dollár volt a hétfő esti 1106,95 dollár után azonnali szállításra Londonban.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.