Sötét mód ikon
2026 július 23
Jó és rossz hír is jött az unióból

Jó és rossz hír is jött az unióból

munkaerőpiac gtvAz Eurostat, az EU statisztikai hivatala pénteken azt jelentette, hogy az euróövezetben a múlt év decemberében szezonálisan kiigazított adatok szerint 11,4 százalék, az EU egészében pedig 9,9 százalék volt a munkanélküliek aránya, szemben az egy évvel korábbi 11,8, illetve 10,6 százalékkal. 2014 novemberéhez képest mind az eurózónában, mind az EU 28 tagállamában 0,1 százalékkal csökkent az állástalanok aránya.

24 tagországban csökkent a munkanélküliség

Az Eurostat becslése szerint az EU-ban decemberben 24,056 millióan voltak állás nélkül, ebből 18,129 millióan az euróövezetben. A legalacsonyabb decemberben Németországban (4,8 százalék) és Ausztriában (4,9 százalék) volt a munkanélküliségi ráta, míg a legmagasabb Görögországban (25,8 százalék) és Spanyolországban (23,7 százalék).

Estek a fogyasztói árak a zónában

Ma számolt be az Eurostat a friss inflációs adatokról is. Az előzetes, becsült adatokra támaszkodó jelentés szerint januárban 0,6 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az eurózónában az egy évvel korábbiakhoz képest a tavaly decemberi 0,2 százalékos csökkenés után.

Az élelmiszerek, az alkohol és a dohánytermékek ára 0,1 százalékkal csökkent, az energiaárak 8,9 százalékkal estek, a nem energetikai ipari termékek ára 0,1 százalékkal ment lejjebb. A szolgáltatások ára ezzel szemben 1 százalékkal nőtt 2015 januárjában.

Egy év alatt 24 tagországban csökkent a munkanélküliség, Finnországban, Olaszországban és Franciaországban nőtt, Belgiumban pedig nem változott. A legnagyobb csökkenést Észtország mutatta fel, ahol tavaly novemberhez képest 2014 novemberéig 9,9 százalékról 6,6 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta, majd Bulgária, Görögország és Magyarország következik, ahol 12,8 százalékról 10,8 százalékra, 27,8 százalékról 25,8 százalékra, illetve 9,3 százalékról 7,3 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya.

Kritikus a fiatalok helyzete

A KSH szerdán közzétett jelentése szerint Magyarországon a munkanélküliek száma 80 ezerrel 319 ezerre csökkent a múlt év negyedik negyedében az előző év azonos időszakához képest, a munkanélküliségi ráta pedig 2,0 százalékponttal 7,1 százalékra mérséklődött.

Az EU 28 tagállamában a 25 év alattiak körében 21,4 százalék, az euróövezetben pedig 23,0 százalék volt az állástalanok aránya decemberben, míg egy évvel korábban még 23,1 százalékos, illetve 23,9 százalékos rátát regisztráltak. A 25 év alattiak helyzete Spanyolországban volt a legrosszabb, ahol 51,4 százalékos volt a munkanélküliség ebben a korosztályban, majd Görögország (októberi adatok szerint 50,6 százalék), Horvátország (negyedik negyedévi adatok szerint 44,8 százalék) és Olaszország (42 százalék) következik.

A 25 éven aluliak körében az Eurostat adatai szerint Magyarországon novemberben 18,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta a tavaly decemberi 23,5 százalékkal szemben.

 

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.