Sötét mód ikon
2026 július 22
Ismét előveheti az ollót a jegybank

Ismét előveheti az ollót a jegybank

A többség ugyanazt gondolja

Az április 18. és 20. között megkérdezett 21 elemző közül 19 azon a véleményen volt, hogy a jegybank a következő ülésén 15 bázisponttal 1,05 százalékra viszi le az alapkamatot. Két szakértő kisebb, 10 bázispontos kamatcsökkentésre számít.

A Reuters által megkérdezett elemzők medián véleménye szerint az alapkamat a következő hónapokban 0,75 százalékig csökkenhet, majd ezen a szinten stagnál az év végéig, a jövő év végéig pedig 0,9 százalékra nőhet.

A szakértők szerint decemberig 1,6 százalékra emelkedik az infláció, 2,4 százalékra 2017 és 2,65 százalékra 2018 végére, azaz továbbra sem teljesül az MNB 3 százalékos inflációs célja.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Lassan véget vetnek a kamatvágásoknak

Egyre szűkebb tere van a további alapkamat-csökkentésnek Magyarországon Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója szerint.

„Egyre inkább szűkül a jegybanki alapkamat további csökkentésének tere” – jelentette ki a jegybanki szakember szombaton Pécsett, a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján.

Virág Barnabás megjegyezte, hogy a jegybank kamatcsökkentési lépései az elmúlt időszakban fenntarthatónak bizonyultak, így mérséklődhetett évek alatt 7 százalékról 580 bázisponttal 1,20 százalékra az alapkamat.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.