Sötét mód ikon
2026 július 23
Iposz: késésben vannak az uniós pályázatok

Iposz: késésben vannak az uniós pályázatok

A szövetség elnöke úgy látja, a növekedési hitelprogramnál
(nhp) sem jöttek létre azok a garanciát nyújtó szervezetek, amelyek
segíthették a mikrocégek bekapcsolódását a nekik szánt hitelezési
programba.

Az Iposz elnöke elmondta, álláspontjuk szerint olyan
pályázatokat kell kiírni, amelyek a legkisebb vállalkozások számára
is elérhetők, ennek a vállalkozói rétegnek elég lehet 1 millió
forint alatti összeg is és gyakran szükségtelen a 3 millió forint
feletti támogatás.

Németh László szerint az iparosság nehéz évek elé néz, mert
mostanra olyan helyzetbe kerültek a vállalkozások, hogy nincs
örökös, aki tovább vihetné a céget.

Mint mondta: ennyi munkával és ennyire alacsony jövedelmezőségi
szint mellett már nem akarják folytatni a fiatalok az elődök
munkáját.

A vállalkozások átörökítésén túl gondot jelent az iparosok
számára, hogy már nem csak hiányszakmákról, hanem
hiányszolgáltatásokról is beszélni lehet, külföldre mennek munkát
vállalni – jegyezte meg.

Az Iposz elnöke szerint a hiányszakmáknál a nyugati példát
kellene követni, meg kell keresni azt az idős iparost, akinél még
rendelkezésre áll a szaktudás, rávenni arra valamilyen
támogatással, hogy már ne dolgozzon, hanem oktasson, adja át a
tudását.

„Még nem találkoztam olyan szakemberrel, aki a nagy gyárban
komplexen a szakmát tanulta volna meg, a részfeladatokat sajátítják
el” – mondta Németh László példaként említve, hogy az a
bútorasztalos fiatal szakember, aki megnyerte Magyaroszágnak a
legutóbbi szakmák világversenyén az aranyérmet, Vas megyében egy
kisműhelyben tanult.

A szövetség elnöke szerint az iparosok helyzetén javítana a
családi házak felújítására vonatkozó program, de ehhez is szükség
lenne állami támogatásra, hiszen a lakosság a bedőlt hitelek után
nem biztos, hogy fel fog venni hitelt energiatakarékosságot segítő
beruházásra.

Az Iposz elnöke megfogalmazta azt is, hogy az építőiparban a 27
százalékos áfa 5 százalékra csökkentése nagy lendületet adhat az
ágazatnak, viszont az új lakások építéséhez elsősorban a
nagyvállalkozások tudnak hozzájárulni, a legkisebb vállalkozások, a
kisiparosok a családi házak felújításánál tudnának jelen lenni,
rájuk is gondolni kellene, ami egyébként további tisztulást és
adóbevételt jelentene.

Az Iposz a maga eszközével igyekszik segíteni az iparosokat,
például nemzetközi pályázatokon megszerzett információkkal, most a
német Hansa parlament vezette projektben, a termékek
újrahasznosítását segítő programjában vesznek részt, de erősítették
a társadalmi felelősségvállalás szemléletet is a helyi
közösségekben – mondta Németh László.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.