A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból fogyasztóvédelmi célvizsgálatot végzett a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.-nél annak megállapítására, hogy miként tesz eleget a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) előtt folyó – fogyasztói jogviták rendezését célzó – eljárások során a jogszabály szerinti együttműködési kötelezettségének.
Nem törődtek a eljárással
A jegybanki vizsgálat megállapította, hogy a biztosítási alkusz a PBT előtt vele szemben indult eljárásban – az együttműködés jogszabályi előírásait megsértve – nem nyilatkozott határidőn belül a vitás ügy körülményeiről, továbbá a felek személyes meghallgatására sem biztosított egyezségkötésre feljogosított képviselőt.
Az MNB törvény szerint a PBT előtti eljárásokban a felek a meghallgatások alkalmával személyesen megjelenhetnek és álláspontjukat szóban és írásban is kifejthetik, a kérelmekkel érintett pénzügyi szervezetek pedig együttműködésre kötelezettek.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Ez alapján – az eljárási értesítő átvételétől számított 15 napon belül – írásban kell kifejteniük az ügyre vonatkozó álláspontjukat, valamint gondoskodniuk kell a meghallgatáson egyezség létrehozására feljogosított személy részvételéről is. Amennyiben e kötelezettségeit az intézmény megszegi – egy tavaly júliusban hatályba lépett jogszabályi szigorítás alapján – az MNB fogyasztóvédelmi eljárást folytat le és bírságot szab ki.
A fentiekre tekintettel az MNB ma közzétett határozatában kötelezte a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.-t, hogy a PBT eljárásban tanúsítandó együttműködési kötelezettségének mindenkor a jogszabályi előírásoknak megfelelően tegyen eleget. A jegybank a feltárt szabálytalanságok miatt 200 ezer forint bírsággal sújtotta az alkuszt.
Először járt pénzbüntetés ezért
Az MNB mellett függetlenül működő PBT a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó jogviszony létrejöttével és teljesítésével kapcsolatos jogviták alternatív (peren kívüli) vitarendezési fóruma. A 2011 óta működő Testület eljárásának elsődleges célja a pénzügyi szervezetek és a fogyasztók közötti egyezség létrehozása, s ezáltal a pénzügyi tárgyú vitás ügyek bíróságon kívüli gyors, hatékony és költségkímélő rendezése.
A PBT működésének 6 éve alatt az érdemben elbírálható ügyek közül 6 ezer zárult egyezséggel. Az egyezségkötésnek ugyanakkor minden esetben elengedhetetlen és alapvető eleme a felek eljárás során történő aktív közreműködése, s a jogszabály által előírt együttműködési előírások mindenkori betartása.
A jegybank első alkalommal alkalmazott szankciót a pénzügyi békéltetéshez kapcsolódó együttműködési kötelezettség megsértése miatt, ugyanakkor valamennyi pénzügyi szervezettől továbbra is szigorúan elvárja, s szükség esetén – a rendelkezésre álló eszközökkel – kikényszeríti e szabályok betartását.
A CLB közleménye
A jegybanki határozatra reagálva a CLB közölte, hogy évek óta írásban értesítik a PBT-t, amennyiben megfelelő indokkal kizárható a megegyezés lehetősége. Hozzátették azt is, hogy az ellenük benyújtott panaszt a békéltető testület a jegybank által vizsgált ügyben sem találta alaposnak.
Az MNB azért marasztalta el a CLB-t, mert szóban is meg kellett volna ismételnie álláspontját, emellett egy módosított rendelet értelmében – nem sokkal annak hatálybalépése után – 1 nap késéssel küldte be a szükséges dokumentumot – írták.
A CLB minden alkalommal teljes körűen együttműködik a PBT-vel és kiemelt figyelmet fordít a hasonló ügyekre – áll a cég közleményében.