Sötét mód ikon
2026 július 23
Így támogatja az állam a bankkártyás fizetést

Így támogatja az állam a bankkártyás fizetést

Segíti a fehéredést

A szaktárca vezetői korábban többször is hangoztatták, hogy a bankkártya-elfogadó terminálok számának növelése a készpénzforgalom csökkentését, a gazdaság fehérítését szolgálja. A rendelet szerint a támogatást legalább ezer és legfeljebb tízezer terminál telepítésére lehet igényelni.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

A vissza nem térítendő támogatást kizárólag olyan jogi személy igényelheti, amely biztosítani tudja a bankkártya-elfogadás szolgáltatást a terminálon, és vállalja, hogy azt a telepítést követően legalább 24 hónapon keresztül üzemelteti. A támogatás kizárólag olyan új terminálokra vehető igénybe, amelyek színes érintőkijelzővel rendelkeznek, és egyérintéses fizetési tranzakcióra alkalmasak. Használt terminál beszerzéséhez nem vehető igénybe támogatás.

Több kitétel is van

A szolgáltatónak vállalnia kell azt is, hogy a kártyaelfogadó helyeknek felszámított nettó szolgáltatói díjak – egynél több számla esetében az összes számla összesített nettó összege -, egyik hónapban sem haladják meg az adott hónapban az elfogadóhelyen bonyolított bankkártyás fizetések bruttó összértékének 1 százalékát.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Feltétel az is, hogy az igénylőnek ne legyen az adóhatóságnál nyilvántartott köztartozása. A támogatással kizárólag olyan magyarországi elfogadóhelyen telepíthető terminál, amely a rendelet hatálybalépésének napján nem rendelkezett érvényes kártyaelfogadói szerződéssel.

Az új terminálokat 2017. december 31-ig telepíteni kell, és a telepítés napjától számított 24 hónapig üzemeltetni. Ha ez nem valósul meg, a támogatást ügyleti kamattal növelt összegben vissza kell fizetni. Késedelmes visszafizetés esetén a szolgáltatónak késedelmi kamatot is fizetnie kell. Ha a szolgáltató nem telepíti az általa vállalt számú terminált, az előbbieken túl terminálonként 10 ezer forint kötbér is terheli.

A kedvezmény csekély összegű támogatásnak minősül. A rendelet a kihirdetését követő napon, vagyis december 7-én lép hatályba.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.