
Így juthatsz szuper MG-hez Magyarországon
A Duna Autó vállalatcsoporthoz tartozó Duna Motors Disztribúció Kft. nemrégiben nyerte el az MG (Morris Garrages) márka importőri feladatait. A márkát tulajdonosa, a kínai SAIC Motor Corporation újra kívánja pozícionálni Európában, ennek keretében az MG 2022-ben expanziós stratégiája részeként Közép-Kelet-Európa felé fordul, és az elsők között Magyarországon kezdi forgalmazni autóit – közölte az importőr korábban. A márka magyarországi értékesítése szombaton indul hivatalosan, amikor 22 márkakereskedés kezdi forgalmazni az MG 6 modellváltozatát. A kínálatában a hagyományos belsőégésű motorral szerelt autók mellett kaphatóak lesznek plug-in hybrid technológiával és kizárólag elektromos hajtással rendelkező modellek is – ismertette a távirati iroda.
Az importőr korábbi tájékoztatása szerint arra számít, hogy az első teljes évben mintegy ezer autót tudnak eladni Magyarországon, három év múlva pedig 3 százalékos piaci részesedést érhetnek el. A Duna Autó Zrt. 19 márka modelljeit forgalmazza, tavaly több mint 5000 új autót adtak el. Emellett 24 márkaszervizzel rendelkezik, ezek évente több mint 40 ezer javítást végeznek. A telephelyen használtautó-kereskedés is működik. A Duna Autó Zrt. értékesítésének nettó árbevétele 2021-ben 38,6 milliárd forint volt az előző évi 32 milliárd forint után. Az adózott eredmény tavaly 622 millió forint, 2020-ban megközelítőleg ennyi, 620 millió forint volt.