Sötét mód ikon
2026 július 22
Így bizniszelünk a Közel-Keleten

Így bizniszelünk a Közel-Keleten

Meg kell fordítani a folyamatot

Hozzátette, hogy jelentős visszaesést kell megállítani a kétoldalú kereskedelmi forgalomban. A magyar export az Egyesült Arab Emírségek irányába egy nemzetközi nagyvállalatra, a Nokiára épült. Míg 2013-ban több mint egymilliárd euró volt a magyar kivitel az emirátusokba, 2014-re ez több mint 75 százalékkal csökkent, miután a Microsoft úgy döntött a Nokia megvásárlása után, hogy bezárja a komáromi gyárat – ismertette.

Szultán bin Szaíd Al Manszúri, az Egyesült Arab Emírségek gazdasági minisztere kiemelte a turizmus szerepét a két ország közötti gazdasági együttműködés fejlesztésében, valamint kitért az innováció fontosságára. Elmondta, hogy az Egyesült Arab Emírségek a 2015-2021 közötti időszakra innovációs stratégiát dolgozott ki, amely számos szektort ölel fel, köztük a vízgazdálkodást, ami kiemelten fontos az arab emirátusok számára. Ebben számos ország, köztük Magyarország együttműködésére is számítanak – tette hozzá.

Így néz ki az együttműködés

Szijjártó Péter elmondta, hogy az együttműködési megállapodás értelmében létrejön egy gazdasági vegyesbizottság, amely első ülését jövő év elején tartja Abu-Dzabiban. Megállapodtak abban is, hogy a két ország közötti befektetések szempontjából fontos beruházás-védelmi megállapodást legkésőbb a gazdasági vegyes bizottság ülésén aláírják – mondta. Megegyeztek továbbá a két ország közötti légiforgalmi egyezmény kibővítéséről a személyforgalom növelése és a teherszállítás beindítása érdekében – ismertette.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra is, hogy az Eximbank létrehozott egy 300 millió eurós hitelkeretet a magyar és emirátusokbeli vállalatok együttműködésére. A megállapodás szerint sor kerül egy magyar hétre Abu-Dzabiban és Dubajban, ahol a magyar mezőgazdasági, élelmiszeripari, vízgazdálkodási és információtechnológiai lehetőségeket mutatják be. Szijjártó Péter beszámolt arról is, hogy a magyar kormány száz ösztöndíjas helyet biztosít magyarországi egyetemeken az Egyesült Arab Emirátusokból jövő diákoknak.

A miniszter kitért arra, hogy a két ország előkészít egy nukleáris képzési együttműködést, amely során az emirátusokban jelenleg építés alatt álló, négy atomerőmű nukleáris mérnökeinek egy részét Magyarországon képezik majd ki.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.