Sötét mód ikon
2026 július 22
Hollande így védené Európa határait

Hollande így védené Európa határait

Fontos a határok ellenőrzése

„Ma minden megteszünk azért, hogy megszülessenek a (közös) következtetések, amelyeknek köszönhetően Európa tiszteletben tartja, és másokkal is tiszteletben tartatja a határait” – fogalmazott a francia elnök néhány órával az uniós bel- és igazságügyi miniszterek rendkívüli találkozója előtt.

„Konkrétan ez a regisztrációs központok létrehozását jelenti Görögországban, Olaszországban és Magyarországon, hogy elkerüljük azt, ami most zajlik. Ezt fogja Franciaország és Németország képviselni” – tette hozzá.

A francia elnök szerint „Németország Franciaországhoz hasonlóan azt szeretné, hogy Európa ellenőrzés alatt tudja tartani a határait. Ez a feltétele annak, hogy a menekülteket méltó és irányított módon fogadjuk”.

Most a regisztrációs központok az elsők

Az EU-tagországok belügyminisztereinek rendkívüli tanácskozására a menekültválság ügyében egy nappal azután kerül sor, hogy Németország ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Franciaország, amely vállalta 24 ezer menekült befogadását két éven belül, vasárnap is a menekültek fogadása érdekében szükséges intézkedések megvalósítását sürgette.

„Ha túl sok időt várunk, már nem lehet a menekültek befogadását kezelni. Most az az elsődleges, hogy a regisztrációs központok föl tudjanak állni” – hangsúlyozta Harlem Désir Európa-ügyi államtitkár.

Az olaszok már készülnek

A dél-olaszországi Lampedusa szigetén szeptember 17-én tervezik megnyitni a bevándorlók regisztrálására szolgáló első olaszországi pontot, az úgynevezett hot spotot – írta hétfőn a Corriere della Sera című olasz napilap.

Az újság olasz belügyminisztériumi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy minden készen áll a hot spot megnyitására.

Lampedusa az első állomása Szicíliával együtt az Észak-Afrikából érkező migránsáradatnak. Olaszország öt regisztrációs pontot készül működtetni: Lampedusa után a következőt a szicíliai Pozzallóban nyitnák meg. Utána egyet-egyet a szintén szicíliai Trapaniban és Augustában, valamint a pugliai Taranto városában. Ezek azok az olaszországi térségek, ahova a legtöbb illegális bevándorló érkezik. Szicília az idén érkezett több mint 110 ezer illegális bevándorlónak a 21 százalékát fogadta be és látta el.

Németország és Franciaország is regisztrációs pontok felállítását sürgette Olaszországtól. Angelino Alfano belügyminiszter azonban a hot spotok megnyitását az illegális bevándorlókat az EU tagállamai között elosztó kvótarendszer elindításához kötötte. Olaszország mintegy 40 ezer bevándorlóval akarja enyhíteni saját befogadóállomásai terheltségét.

A Corriere della Sera megjegyezte, Olaszország attól tart, hogy az európai szárazföldi határok lezárásával a migránsáradat útvonalai ismét a Földközi-tengeren erősödnek tovább.

Az osztrákok mennek a németek után

A bejelentés szerint 2200 katonát küldenek a határra, akik a következő két órában már bevethetők lesznek. Faymann hangsúlyozta: bíznak a rendőrségben, a rendőröknek azonban támogatásra van szükségük. A kancellár a dublini rendeletet hatályon kívül helyezését és új szabályozás meghozatalát szorgalmazta.

Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár elmondta: amennyiben Németország határellenőrzést vezet be, Ausztriának is ezt kell tenni. Az alkancellár tájékoztatása szerint az ellenőrzés szigorítása a schengeni egyezmény keretein belül történik, az unión belüli szabad mozgás jogát nem korlátozza.

Az oe24 osztrák hírportál beszámolója szerint az alkancellár arról is beszélt, hogy még nem lehet tudni, hogyan változik a helyzet, és a bejelentett intézkedések miképpen hatnak majd Magyarországra. Azt senki nem szeretné, ha télen bárkinek is a szabad ég alatt kellene töltenie az éjszakát. Elmondta azt is, hogy néhány százezer menekült van úton Ausztria fele. Mitterlehner úgy vélekedett, hogy vannak olyanok a migránsok között, akik a menekültjoggal vissza akarnak élni, és megjegyezte, hogy az osztrák lakosság körében már felütötte fejét a félelem a helyzet miatt. Hangsúlyozta, hogy a lakosságot és az osztrák segélyezési rendszert nem lehet túlterhelni.

Arról, hogy az autókat és a vonatokat a határon miképpen fogják ellenőrizni, egyelőre nem lehet tudni, a kancellár szerint ez a rendőrség feladata.

Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter hétfőn bejelentette, Ausztria Németországhoz hasonlóan ideiglenes határellenőrzést vezet be, erről tájékoztatták már az Európai Bizottságot is.

Az európai menekültválság miatt Németország ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést vasárnap. Az intézkedés súlypontja a német-osztrák határ, célja pedig a Németországba igyekvő emberek „áradatának korlátozása”, és az, hogy ismét rendezett keretek között történő folyamat legyen a belépés az országba.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.