Sötét mód ikon
2026 július 23
Hétfőn az alaptörvény-módosítás lesz napirenden

Hétfőn az alaptörvény-módosítás lesz napirenden

Betelepítés ellen

A szombat délután rögzített interjúban Orbán Viktor elmondta, a módosítás azt is tartalmazza, hogy akkor szerezhet jogot valaki arra, hogy Magyarországon éljen, ha egyedi kérelmét a magyar parlament által meghatározott jogszabályi rendben elbírálták. Tehát nincsen sem csoportos, sem egyéni betelepítés.

A kormányfő közölte, a módosítás azt is kimondja, hogy az államforma, az államberendezkedés, az ország területe és népessége a magyar nemzet alkotmányos identitásához tartozik, és ezt semmilyen külső jogszabály nem módosíthatja, nem írhatja felül.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”100″]

Elmondta, az alkotmánymódosítás nem változtatja meg a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkáját, a most fennálló jogi helyzetet erősíti meg, és azzal, hogy bekerül az alkotmányba, nem lehetséges, hogy Brüsszel módosíthassa. „Úgy érzem, hogy szép szöveget alkottunk. Ez javára válik a magyar alkotmánynak és egyértelműen kifejezi az emberek akaratát” – fogalmazott Orbán Viktor. A módosítás szövege – közölte – „belül marad” az EU jogrendjén, és azt el is küldték már az Európai Bizottság elnökének, Jean-Claude Junckernek.

„Rásegít” a miniszterelnök

A miniszterelnök szerint a parlamenti döntés „rásegítést” jelent, mert a referendumon a választópolgárok nem voltak elegen, hogy közjogi érvénnyel ruházzák fel a népszavazást. Jelezte, azt tartja helyesnek, hogy miniszterelnökként ő nyújtsa be az alaptörvény-módosítást, kellő súlyt akar adni ezzel is a népakaratnak.

Sarkozy is szavaztatna

A népszavazás külföldi hozadékáról Orbán Viktor azt mondta, a francia választás egyik esélyese, Nicolas Sarkozy bejelentette, ha megválasztják, népszavazást fog kiírni bevándorlási kérdésekről, a családegyesítésről és a gyanús bevándorlók internálásának ügyéről.

„Úgy látom tehát, hogy demokratizálódik Európa, egyre több ország ismeri föl, hogy olyan fontos kérdésben, mint a bevándorlás, nem vállalhatják a politikai vezetők a nép jóváhagyása nélkül a döntéseket” – fogalmazott a kormányfő.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Orbán Viktor szerint ha Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és a testület vezetői betartották volna az unió szabályait, nem lett volna szükség népszavazásra Magyarországon. Ezt azzal magyarázta, hogy a miniszterelnökökből álló Európai Tanács kétszer is úgy döntött, nem támogatja a kötelező kvótát, a bizottság azonban ezzel ellentétes jogszabályalkotásba kezdett.

Kitért arra, hogy október 13-án összeül Brüsszelben a belügyminisztereket tömörítő Belügyi Tanács, amelynek napirendjéről le akarják vetetni a bizottság kvótajavaslatát, mert az ellentétes a miniszterelnökök döntésével. Október 13-án és a két héttel később következő brüsszeli csúcson a sarkunkra kell állni – fogalmazott.

Nemzetbiztonsági kockázat

Arra a kérdésre, hogy a Magyarországon tartózkodó terroristák és a SIM-kártyák ügyében fogalmazott-e meg kritikát a hatóságokkal szemben, Orbán Viktor elmondta, ezeket az embereket más államok hívták be az EU-ba, Magyarország területén csak átrohantak, amíg lehetett, de aztán az ország – közös európai megoldás hiányában – lezárta a határát, kerítést épített és megállította őket.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

Onnantól kezdve – folytatta -, hogy a magyar határ légmentesen zár, Magyarország felelőssége, hogy ezek az emberek ne jussanak keresztül a határon. Hozzátette: ami előtte történt, azt nem Magyarország idézte elő, ezért nem is az ország felelőssége.

Az anonim SIM-kártyákkal kapcsolatban a miniszterelnök szerint fel kell tenni azt a kérdést, lehet-e Magyarországon úgy telefonkártyákat használni, hogy azoknak nemzetbiztonsági célból történő megfigyelése lehetetlen. Erről egyenesen és nyíltan kell beszélni és a parlamentnek dönteni – közölte.

Sok feladat van még

A következő időszak feladatai között említette a többi között a gazdasági év lezárását, a versenyképesség javítását. Orbán Viktor közölte, valamilyen megállapodásra lesz szükség a kormányzat és a magángazdaság szereplői között, hogy az egész ország versenyképességét javíthassák.

Szólt arról is, hogy az ország felminősítése az államadósság kezelésében is kinyitott új lehetőségeket. Hozzátette: továbbra is feladatának tekinti a bürokráciacsökkentést.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.