Sötét mód ikon
2026 július 23
Halálos szmogban három és félmillióan halnak meg

Halálos szmogban három és félmillióan halnak meg

Erre a megdöbbentő eredményre jutott a német mainzi illetőségű Max Planck Kémiai Intézet nemzetközi kutatócsoportja modellszámítások alapján végzett vizsgálata során. A következtetések önmagukban is aggasztóak, az előrejelzések azonban még a mainál is keményebb jövőt jósolnak az emberiség számára.

A tudósok szerint 2050-re akár meg is duplázódhat a légszennyezés áldozatainak száma, ha nem sikerül megállítani elsősorban Dél-Kelet-Ázsiában a levegő károsítását.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Nem az ipar és a közlekedés a legszennyezőbb

Az intézet vezetője és munkatársai alaposan meglepődtek, amikor kiderült, mi is okozza az ominózus országokban a gigantikus levegőszennyezést. Az lett volna elsősorban várható, hogy a zsúfolt városok forgalma, vagy az erőművek és az ipar szennyezőanyag kibocsátása a felelős. Ezzel szemben az derült ki, a legtöbb kárt ezekben az országokban az úgynevezett nyílt házitüzek okozzák.

Ez utóbbi alatt nem kizárólag a főzésre és fűtésre szolgáló tüzek értendők. Ide sorolhatók a többi között az áramfejlesztő generátorok, amelyek a számos kistelepülésen az áramot szolgáltatják, s mindenféle védelem nélkül ontják a szennyezőanyagokat a levegőbe. Ez a helyzet jellemzi Ázsia nagy részét, s Afrikáét is, ott azonban a lakosság kisebb száma miatt kevésbé aggasztó a szituáció.

A következmény agyvérzés és szívinfarktus

A kutatás szerint a légszennyezés okozta halálok csaknem háromnegyedét agyvérzés, illetve szívinfarktus okozza. A modellszámítások szerint a halálokok között huszonhét százalékkal szerepelnek a különböző légzőszervi betegségek, mint például a tüdőrák. Az nagy mennyiségű ózon pedig olyan kórok gyakoriságáért felelős, mint a krónikus köhögés, a légszomj, vagy a fulladás.

A milliméter töredék részének megfelelő finompor részecskék beszippantása gyakran vezet tüdőrákhoz, vagy keringési megbetegedésekhez. A parányi részecskék mélyen behatolnak a tüdőbe, s ott további az egész szervezetre kiható károkat okoznak. Az egyelőre még nem világos, további kutatásokat igényel, hogy a porban rejlő egyéb vegyi anyagok, milyen más betegségek kialakulásáért tehetők felelőssé.

Veszélyes a túlzott műtrágyázás

Európában, Oroszországban és Törökországban, de az Amerikai Egyesült Államok keleti részében a mezőgazdálkodás okozza meglepő módon a szmogot. A túlzott műtrágyázás miatt ugyanis nagy mennyiségben kerülnek ammóniák származékok a levegőbe. Ezek ott ammóniumszulfáttá és nitráttá alakulnak, s elősegítik a finompor keletkezését.

Ezekben az országokban a gazdák megbetegedésének egyötödért maga az agrárgazdálkodás a felelős. Sőt. A kutatók szerint Ukrajnában, Oroszországban és Németországban nem kizárt, hogy a felelőtlen mezőgazdálkodás okozza a halálos betegségek akár negyven százalékát. További harminc százalékban pedig a fosszilis erőművek kibocsátása, a biomassza elégetése, az utcai forgalom okolható halálos betegségek kialakulásáért. Bármilyen furcsa ez utóbbi, mármint a városi forgalom rovására a halálesetek mindössze öt százaléka írható.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.