Sötét mód ikon
2026 július 22
Gyengülés zárás előtt

Gyengülés zárás előtt

Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,03 százalék, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,53 százalék, az S&P 500-as mutató 0,20 százalék gyengülést jelzett.

A befektetőket kedd estig ellentétes előjelű vállalati hírek, havi makrogazdasági adatok, továbbá az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetőjének a kijelentései befolyásolták.

Hírekből nem volt hiány

Janet Yellen, a Fed elnöke keddi szenátusi meghallgatásán egyebek között jelezte, hogy egyelőre nem változtatnak az alapkamaton, azt csak valamikor jövőre emelik. A piacok ebből a kijelentésből azt szűrték le maguknak, hogy a gazdaság még nem áll szilárd lábakon, és emiatt a vállalati eredmények is csak lassan javulnak.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium kedden arról számolt be, hogy a júniusi kiskereskedelmi forgalom csupán 0,2 százalékkal nőtt a szakértők által várt 0,6 százalékos bővüléssel szemben. A New York-i Fed pedig azt közölte, hogy New York állam feldolgozóipari termelése a várakozásokkal szemben emelkedett júliusban, több mint négyéves csúcsra nőtt, részben az új megrendelések és a foglalkoztatási alindexek erősödésére.

A JPMorgan Chase és a Goldman Sachs a vártnál kedvezőbb negyedéves eredményekről számoltak be, és ennek a hatására nőtt az árfolyamuk. A dohányipari Reynolds 25 milliárd dollárért tervezi megvenni kisebb riválisát, az ugyancsak amerikai Lorillard céget. Az előbbinek 4,7 százalékkal, az utóbbinak csaknem 8 százalékkal esett az árfolyama.

Az olaj az arany és az euró is olcsóbb lett

A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 1,34 dollárral 99,57 dollárra csökkent.

Ugyancsak közép-európai idő szerint röviddel 20 óra előtt New Yorkban az euró 0,33 százalékkal 1,3569 dollárra gyengült a hétfő késő esti 1,3618 dollárról.

Az arany ára 0,7 százalékkal (9,5 dollárral) 1297,1 dollárra csökkent unciánként augusztusi jegyzésre.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.