Az Orbán-kormány volt energiaügyi helyettes államtitkára arra hírre reagált, miszerint Magyarország 120 millió köbméter párnagázt értékesítene. Azért, hogy finanszírozni tudja a további rezsicsökkentéseket.
Parlamenti pártok szószólói, többé és kevésbé hozzáértő szakemberek és magukat annak képzelők szólaltak meg az ügyben. De hát, miről is van szó?
Mindenekelőtt arról, amire valamennyi szakember figyelmeztet. Arra, hogy minden tároló gáztartalma párnagázra és mobilgázra osztható. A párnagáz az a gázmennyiség, amely biztosítja az optimális ki- és betároláshoz szükséges tárolói nyomást. A kavernatárolók esetében a párnagáz egyben a tárolói kőzet stabilitásához is hozzájárul. A párnagáz részaránya a maximális tároló-térfogatnak a harmadától a feléig terjedhet és állandóan a tárolóban marad. Esetünkben a szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a kormány nagy hibát követhet el, ha politikai érdekéből a párnagázt kiveszik a rendszerből. Egyik jobbikos képviselő egyenesen nemzetbiztonsági kockázatot emlegetett.
Az átlag állampolgár kapkodja a fejét és arra gondol, nem más ez az egész, mint újabb epizód a kormány által már jó előre jelzett rezsicsatában. És igaza is van, hiszen ő aszerint a sztereotípia szerint gondolkozik, mint a politikusok. Ha a kormány igent mond, az ellenzék nemet. Ha az ellenzék javaslattal áll elő, a kormány elutasítja.
Jóllehet esetünkben szakmai dologról van szó, mégis rendre felvetődik a rezsicsatában a kérdés, miért is háborúzunk? Mert tény, hogy európai összehasonlításban Magyarországon egyáltalán nem olcsó az energia, az üzemanyagról nem is szólva, drágák a szolgáltatások, hovatovább az élelmiszereink közül is nem egy európai áron kel el… Arról nem is beszélve, hogy Magyarországot, mondjuk nem Németországhoz, hanem Magyarországhoz kellene hasonlítani.
Nem hinném, hogy különleges közvélemény kutatást kellene indítanunk azért, hogy megismerjük, drága-e szűkebb pátriánkban a rezsi, s hogy e haza legtöbb állampolgárának mindennapi, gond-e a gáz és a villany, vagy éppen a víz árának kifizetése, s szeretné-e, ha olcsóbbak lennének a szolgáltatások.
Tényleg csorbulna a szemben álló politikai erők képviselőinek a büszkesége, ha legalább ebben a kérdésben sikerülne dűlőre jutnia? Leegyszerűsítve a dolgokat például úgy, hogy kezet nyújtanak egymásnak, és együtt keresik a megoldást arra, hogy ne kelljen villanyórákat, gázmérőket kikapcsolni, vezetékeket levágni, ne kelljen iskolákat bezárni, szénszünetet elrendelni a téli hidegben. És, hogy legyen világítás és meleg az otthonokban.
Valakinek végre kezet kellene nyújtania. Tessék csak egy kicsit körül nézni! A Kárpát medencénél kissé távolabbra. Mit is látunk? Németországban most tárgyal a CDU/CSU pártszövetség az SPD-vel, a szociáldemokratákkal arról, hogy haladjanak tovább kifelé – közös kormányzással – a válságos évek okozta helyzetből. Olaszországban is győzedelmeskedett a józan ész, bizalmi szavazás után folytathatja a munkát az a nagykoalíció, amely fontos lépéseket tett a krízis leküzdésében.
A kéznyújtásra számtalan lehetőség van. Itt van például a kormány elhatározta novemberi újabb rezsicsökkentés, amely során tovább csökkenne a villany és a gáz ára.
Tudjuk: elosztani csak azt lehet, ami van. A politika felelőssége az, mire teszi a hangsúlyt. A legfontosabb a társadalom érdeke, szokták mondani az ismert frázissal. A családok rezsijének csökkenése ilyen érdek.
Én, a magam részéről azt gondolom, ha tőlem függne, a párnagáz értékesítésénél csak akkor követnék el nagyobb bűnt, ha nem vívnám meg magamban a rezsicsatát. Hogy időnként már-már skizofrén, tudathasadásos agyamat lassan-lassan újra eluralja a józan ész, ismét ráébredjek: a dolgok messze nem olyan feketék-fehérek, mint azt gondolnánk. Vagy éppen mint ahogyan azt beállítjuk.
