2024 október 04

Fővárosi kormányhivatal: fizetnie kell a Ryanairnek

A Kúria is helybenhagyta a Fővárosi Kormányhivatal döntést. Így a fogyasztóvédelmi jogsértés miatt kiszabott 200 millió forintos bírságot a Ryanair ír légitársaságnak meg kell fizetnie.

Budapest Főváros Kormányhivatala védelmi hatósági eljárása megállapította, hogy a Ryanair DAC légitársaság a 2020. február 18-i Budapest-Gran Canaria járat késése kapcsán elmulasztotta az ellátási és tájékoztatási kötelezettségét. Valamint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg – írták. A Ryanair korábbi tájékoztatása szerint az ügyben érintett járata üzemanyag-feltöltési okokból hat órán át vesztegelt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A kormányhivatal feladata az, hogy mint fogyasztóvédelmi hatóság megvédje az utasokat. Akikkel szemben tisztességtelen módon járt el a légitársaság – közölte a távirati iroda.