2024 április 18

Ezreket tesz utcára a Mol-leány

Az elbocsátás a 3.600 embert foglalkoztató vállalat megközelítőleg 300 alkalmazottját érintheti a következő néhány hónapban. Az elbocsátás a vállalatnál bevezetett általános költségcsökkentő intézkedések része. Az elbocsátás nagyobb része, közel kétharmada az adminisztratív munkaerőt érinti, egyharmada a gyártásban dolgozókat – mondta Anton Molnár.

Az átszervezés hátterében az áll, hogy az elmúlt időszakban – az üzemanyagok emelkedő ára és a csökkenő kereslet miatt – az egész kontinensen romlott az olajipari vállalatok helyzete. Az elmúlt időszakban, az üzemanyagok iránti kereslet mintegy 10 százalékos csökkenését lehetett tapasztalni, miközben a kilátásokkal kapcsolatos elemzések a helyzet további romlását vetítik elő – fejtette ki.

A kialakult helyzet ennek ellenére nem befolyásolja a vállalat beruházási terveit, köztük a vállalat új – 204 millió eurós befektetést igénylő – polietilén gyártó üzemegységének tervezett építését sem.

A Mol a múlt héten pénteken közölte, hogy Magyarországon mintegy tízezer dolgozójából hétszáz elbocsátását tervezi csoportos létszámleépítés keretében. Szollár Domokos, a Mol szóvivője elmondta: a leépítés a Mol Nyrt.-t, valamint a csoporthoz tartozó TVK-t is érinti. A cég a magyarországi finomítás, a termelés, a logisztika, a nagy- és kiskereskedelem területén egyaránt tervez elbocsátásokat. Fele-fele arányban fizikai és szellemi foglalkozásúakat küld el a vállalat. A finomítás és kereskedelem üzletágban 12 százalékos leépítést helyezett kilátásba a vállalat.