Sötét mód ikon
2026 július 23
Ezért van szükség a rezsicsökkentésre

Ezért van szükség a rezsicsökkentésre

Az Országgyűlés honlapján olvasható előterjesztés indoklásában Németh Szilárd közölte: javaslata célja – az idén január 1-jével megvalósult tízszázalékos rezsicsökkentésen túl – a lakossági villamosenergia-, földgáz- és távhőárak további, egységes, sávhatárok nélküli 11,1 százalékos csökkentése.     A javaslat értelmében a díjmérséklést a számla egészére kell kiterjeszteni, illetve értelmezni.

A javaslat része az is, hogy 120 millió köbméter a tárolók nyomásáért felelős, úgynevezett párnagázt is fel lehessen használni, a párnagázt így mobilgázzá minősítenének át, amit a nagykereskedőn keresztül értékesítenének a közüzemi nagykereskedőknek. A párnagáz kivételének a képviselő szerint nincsen semmilyen biztonsági vagy ellátási kockázata.

Milyen árat fizethetünk a rezsicsökkentésért?

Több területen is rejthetnek tartalékot az energiaárak az újabb körös rezsicsökkentésre, az infrastruktúra fenntartására és fejlesztésére szolgáló tételek visszavágását azonban el kell kerülni – nyilatkozta korábban Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) igazgatója, aki szerint a profitérdekeltség megszüntetése a hatékonyság romlásához vezethet.

A cél a nyilatkozat szerint az, hogy a lakosságnak „letisztított számlaképe” legyen, illetve hogy csak a tényleges fogyasztásuk után fizessenek, hiszen most minden egyéb címen is pénzt szednek be tőlük. Ismertetése szerint ennek van egy fogyasztóvédelmi része is, amit majd a fogyasztóvédelmi törvényben kívánnak realizálni. A javaslat szerint csak a nem lakossági fogyasztóknak kell majd fizetniük azokat a tételeket, amelyek célja más iparágak finanszírozása.

Németh Szilárd javaslatával kapcsolatban nemcsak a szolgáltatók részéről, hanem a brüsszeli bürokraták, de akár a bankok részéről is ellenállásra számít. Mint mondta, a legnagyobb nyomás az ellenzék részéről lesz, akik eddig soha nem csökkentettek rezsit és mindent megtesznek azért, hogy a régi rendszer visszaálljon, mind politikailag, mind gazdaságilag.

Az újabb rezsicsökkentésről a szeptember eleji kihelyezett ülésén határozott a Fidesz-KDNP-frakciószövetség. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető akkor azzal magyarázta a 11,1 százalékos mértéket, hogy így csökkenhetnek – a január 1-jei díjmérsékléssel együtt – 20 százalékkal az árak a tavaly decemberiekhez képest.

Az újabb rezsicsökkentés november 1-jétől lesz hatályos. Elemzők szerint ennek hatására 1 százalékra vagy akár az alá is csökkenhet az infláció Magyarországon.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.