A cikkből kiderül, hogy az egyes országok esetében (Dánia, Olaszország, Hollandia vagy akár Nagy-Britannia) a páciensek általános orvoshoz fordulhatnak, aki aztán továbbküldi őket az adott szakterülettel foglalkozó orvoshoz. Más országok esetében a páciens egyenesen szakorvoshoz fordulhat.
Nagy az eltérés az országok között
Az OECD 2013-as statisztikái szerint az orvosi konzultációkat igénybe vevő betegek száma országonként jelentős eltérést mutat. Míg Koreában és Japánban átlagosan 12-szer fordul orvoshoz egy személy, addig Mexikóban, Finnországban és Svédországban, valamint Brazíliában az egészségügyi látogatások száma átlagosan kevesebb, mint 3 alkalom.

Az összesített átlag ennél valamivel magasabb – statisztikák szerint az egészségügyi látogatások száma átlagosan 6.5 körül mozog. Ebben az esetben érdekes megfigyelni azt, hogy a mentalitásbeli – mondhatnánk – kulturális tényezők igen fontos szerepet játszanak. Emellett fontos tényező lehet az is, hogy az egyes országok egészségügyi rendszere mennyire ösztönzi, illetve hátráltatja az egészségügyi látogatásokat.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Nem kell mindenhez orvos
Természetesen azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy olyan országok esetében, mint például Svédország vagy Finnország az alapvető orvosi szolgáltatásokat a nővérek vagy más egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek is elláthatják, így véve le a terhet az orvosokról.
Az OECD statisztikái szerint az egészségügyi látogatások száma a 2000-es évtől kezdődően növekszik, főként olyan országokban, mint Korea – ahol az elmúlt időszakban az orvosok száma is jelentősen növekedett. Ezzel ellentétben egyes országokban ez a szám csökkenő tendenciát mutat: mint például Japánban, Csehországban vagy Szlovákiában.
Szeretünk orvoshoz járni
A fentebb említett statisztikai adatok természetesen nem mérik az orvosok munkájának minőségét és általános mennyiségét, hisz, mint tudjuk az orvosok emellett még adminisztratív munkát, valamint más intellektuális munkát – például kutatásokat is végeznek.

Az egy orvosra jutó konzultációk száma olyan országokban a legnagyobb, mint például Korea vagy Japán. Őket szorosan követi Törökország és Magyarország. Valamivel kevesebb munkájuk van a svéd és finn orvosoknak, hisz a fentebb említettek értelmében itt a nővérek jelentős terhet vesznek le az orvosok válláról, így az orvosok általában csak az igazán komoly egészségügyi problémákkal foglalkoznak.
Érdekes megfigyelni azt, hogy minden ország esetében a jobb anyagi helyzetben levő páciensek hamarabb szánják rá magunkat egy egészségügyi látogatásra, sőt esetükben ennek gyakorisága is sokkal magasabb.