Ez a kókuszreszelék nem az, aminek látszik
A 2014. november 25-i minőség-megőrzési idejű terméken egy allergén anyag feltüntetését is elmulasztották – tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.
Íze undort keltő, szappanos
A közlemény szerint a vizsgálatot közérdekű bejelentés alapján indította a hatóság. Az eljárás során megállapították, hogy a békéscsabai Trafik Jam Kft. által előállított és az ugyancsak békéscsabai Lacikonyha Magyarország Kft. által forgalmazott „Kókuszreszelék 100 g” elnevezésű termék íze kókuszreszelékre nem jellemző, undort keltő, szappanos. A szaga is kellemetlen, vegyszeres, szappanos, aldehidre emlékeztető.
A laboratóriumi vizsgálat azt is megállapította, hogy a kókuszreszelék kilogrammonként 37,4 milligramm kén-dioxidot tartalmaz. Ez ugyan a kilónkénti 50 milligramm határérték alatt van, de ennél a mennyiségnél allergénként már fel kellett volna tüntetni a csomagoláson – hívta fel a figyelmet a Nébih.
Veszélyes?
A legtöbb fogyasztó számára a kén-dioxid veszélytelen, mivel a szervezetben megtalálható enzim gondoskodik gyors lebontásáról. Akiknek azonban a szervezetében kevés van ebből az enzimből, annál a kén-dioxid tartalmú élelmiszer fogyasztását követően émelygés, hányás, hasmenés, fejfájás tünetei jelentkezhetnek. Szélsőséges esetben a kénvegyületek asztmás rohamot okozhatnak, allergiás, illetve allergiaszerű reakciókat is kiválthatnak.
Visszaveszik
A visszahívott terméket a fogyasztók a szokásos eljárás szerint a vásárlás helyére vihetik vissza – közölte a Nébih.
Az érzékszervileg nem megfelelő termék forgalomba hozatalával, illetve az allergén anyag feltüntetésének elmaradásával az előállító jogsértést követett el.
Lesz bírság
Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság az előállítót élelmiszerbiztonsági- és minőségi hiba miatt várhatóan élelmiszerlánc-felügyeleti és élelmiszer-ellenőrzési bírság megfizetésére is kötelezi majd, annak megállapítása folyamatban van.