Jó hírrel fejezte be a hetet
A Brent spot kőolaj ára a héten 29-32 dollár között változott, heti átlagban 1,8 dollárral, 6 százalékkal csökkent az ár. Az árak a hét első négy napján csökkentek, majd pénteken jelentősen emelkedtek.
A heti olajpiaci fejleményeket az árcsökkenés irányába az tolta, hogy a túltermelés továbbra is jelentős, a tárolási lehetőségek közel állnak a telítettséghez. A pénteki áremelkedést elsősorban az okozta, hogy az Egyesült Arab Emirátusok energiaügyi minisztere bejelentette, hogy az OPEC országok készek a termelés visszafogásáról tárgyalni. Szintén erősítette az emelkedést, hogy a hosszabb távra vonatkozó pénzügyi, kockázati befektetések volumene az olajtőzsdén jelentősen megemelkedett. Érdekes módon a dollár gyengülése nem tükröződött az árváltozásokban, valamint az sem, hogy az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten csökkent.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 2,6 dollárral csökkent az előző heti átlaghoz viszonyítva, a határidős ár a hét folyamán végig a spot ár fölött változott. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti különbség ezen a héten tovább nőtt, mivel a WTI határidős ára gyorsabban süllyedt, mint a határidős Brent ára. A különbség a hét végére megközelítette a 4 dollárt.
Sok a tartalék
Az európai üzemanyagpiacokon a benzin iránti kereslet mérséklődött. Az amerikai kereslet megszűnt a magas készletszintek miatt, a nyugat-afrikai piacon azonban újra élénk az érdeklődés és a közel-keleti vásárlások is megmaradtak. A kínai piacon az érdeklődés fokozatosan újraindul, ahogy a holdújév-ünnepségek befejeződnek – írja a GKI Energiakutató elemzője.
Az ARA kikötőkben raktározott benzin-, de főképp a tüzelőolaj-készletek igen magas szinten vannak. Az európai piacokon a dízel kínálata továbbra is bőséges, de mérséklődő, mivel az Egyesült Államokban több finomító jelezte, hogy visszafogja a termelést és elindulnak a tavaszi karbantartási munkák.
Így alakultak az árak
A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban mérve) a mediterrán piacon a február 8 – február 12-e közötti időszakban 7,4 százalékkal került lejjebb, az észak-nyugat-európai piacon és az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 7,3-6,6 százalékkal csökkentek az árak. A benzin ára a hét első három napján csökkent, csütörtökön, de főképp pénteken emelkedett.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 2,3 százalékkal csökkent a megelőző hét áraihoz viszonyítva, az észak-európai piacokon 3,3-4,5 százalékos volt az árcsökkenés. A hét folyamán a dízel ára is mindhárom piacon az első három nap csökkent, majd csütörtökön és pénteken emelkedett. Ezen a héten az üzemanyagok árváltozása tendenciájában követte az olajár mozgását.
A forint árfolyama a február 8 – február 12-i héten 276 Ft/dollár körül ingadozott, öt forinttal kellett kevesebbet adni 1 dollárért, mint egy héttel korábban. A forintárfolyam az euróhoz viszonyítva, heti átlagban változatlan volt, a dollár árfolyama viszont jelentősebben gyengült az euróhoz, s így a forinthoz viszonyítva is.
A forintárfolyam erősödése felerősítette a benzin- és a gázolajár csökkenését forintban számolva, más oldalról az erősödés fékezte az áremelkedést forintban mérve.
Így változtak a tőzsdei árak
A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon 9,1 százalékos, az ARA piacon 8,3 százalékos, az NWE piacon 9 százalékos árcsökkenés jeletkezett. A gázolajnál a mediterrán piacon a forintban számított heti változások 4 százalékos árcsökkenést jeleztek, az észak-európai piacokon 4,6-5,8 százalékos csökkenést mutatnak az árak forintban mérve.
A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27%-os áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében a mediterrán piacon 7-9, a másik két piacon is 6-9 forint közötti árcsökkenést jelenthetnek. A gázolaj forintban mért ára esetében a mediterrán piacon 3-4 forintos a másik két piac árait alapul véve 4-5 forintos csökkentés lehetséges.
Február 12-én a benzin ára 6 forinttal csökkent, ezért hétfőn, február 15-én, a benzinnél 2-3 forint közötti árcsökkentés bejelentése lehetséges, a dízelnél hasonló mértékű árcsökkentés elképzelhető.
A döntést valószínűleg az is befolyásolja, hogy a hét utolsó két napján az üzemanyagárak (és az olajár) emelkedésbe forultak, így emiatt el is maradhat az árcsökkentés.
A benzin ára 301-303 forint/liter körüli szinten, a gázolaj ára várhatóan 298-300 Ft/liter körüli szinten változhat – írja az előrejelzés.