Sötét mód ikon
2026 július 22
Erre figyel a piac a következő hetekben

Erre figyel a piac a következő hetekben

Eddig jó hírek jöttek

A General Electric és az Intel már erős eredményeket jelentett. A General Electric azt is közölte, hogy kiszervezi hitelkártya-üzletágát, mert úgy véli, a fogyasztói kereslet növekedése most már vonzóbbá fogja tenni. Az Intel szerint a személyi számítógépek piaca stabilizálódik, és a harmadik negyedévre az elemzői jóslatokat meghaladó bevételt ígért a cég.

Az S&P 500-as tőzsdemutatóban lévő, legnagyobb amerikai vállalatoktól most átlagosan 6,7 százalékos második negyedévi profitnövekedésre számít a piac – éves egybevetésben -, nem számítva a Citigroup bankcsoport jelzálogkölcsön-leírását. A legújabb elemzői becslés jobb, mint a beszámolási szezon kezdete előtt várt 5,2 százalék, de még elmarad a negyedév kezdetén, áprilisban várt több mint 8 százaléktól.

Az eddig beszámolt cégeknek a 68 százaléka jelentett az elemzői várakozásnál nagyobb eredményt a második negyedévről a Thomson Reuters összesítése szerint. Ez is jobb kissé, mint a múlt hét eleji 66,7 százalék, és főleg jobb a 63 százalékos sokévi átlagnál.

Korai az optimizmus?

Csakhogy korai a túlzott bizakodás. A beszámolási szezon eleje főleg a pénzügyi szolgáltatóké, amelyek eredményei nem feltétlenül tükrözik az egész gazdaság teljesítményét. A következő két hét során számol be az S&P 500-asban lévő cégeknek a 60 százaléka. Ebből tudják majd meg a befektetők, hogy az első negyedévhez képest valószínű fellendülés csak a jobb időjárásnak köszönhető-e, vagy többről, belső szerves növekedésről van szó.

A következő két hét beszámolói között lesz az Apple számítógépgyártóé, a Coca Coláé, a McDonald’s-é, a Caterpillar mezőgazdasági gépgyártóé. Eddig az S&P 500-as tíz szektora közül hatban – főleg az egészségiparban, az alapvető fogyasztási cikkekben és az energiaiparban – javultak az előrejelzések az egy hónappal ezelőttihez képest a Citigroup összesítése szerint.

Az amerikai gazdaság éves szintre átszámítva 2,9 százalékkal visszaesett az első negyedévben a tavalyi utolsóhoz képest, öt éve ez volt a legrosszabb negyedév. Az újabb gazdasági adatok, főleg a növekvő foglalkoztatás és a hatévi mélypontot közelítő munkanélküliség láttán az elemzők többsége most legalább 3 százalékos növekedést jósol a második negyedévről. Elsősorban a kiskereskedelemben érdekelt cégek beszámolói jelzik majd, alaposak-e az optimista várakozások.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.