Sötét mód ikon
2026 július 23
Erősíteni kell a koordinációt az európai válságkezelésben

Erősíteni kell a koordinációt az európai válságkezelésben

A szakember az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által Budapesten rendezett konferencián kifejtette: az európai pénzügyi integráció mélyült mindaddig, amíg a pénzügyi válság el nem érte Európát. Az integráció jelentős eredményei közé sorolta az egységes bankközi pénzpiac kialakulását, a tőke szabad áramlásának megteremtését, a határon átnyúló szolgáltatások megvalósulását.

 

Úgy vélte, hogy bár az európai szintű válságkezelésre számos intézkedés született első körben, bizonyos kérdések megoldatlanok maradtak, a nemzeti szinten tett válságkezelési lépések miatt pedig az európai integráció eredményei visszaszorultak, és az integráció iránya megfordult. A banki válságkezelésre vonatkozó szabályozás továbbra is hiányzik. Az egyedi pénzintézetek felügyelete, továbbá a biztonsági hálót jelentő intézmények, így a betétbiztosítás is nemzeti hatáskörben maradt.

Véleménye szerint a banki válságkezelésben és annak finanszírozásában problémát jelent, hogy az európai bankok mérete az egyes országok GDP-jéhez mérten rendkívül nagy, ugyanakkor az EU GDP-jéhez mérten ez a mutató hasonló, mint az amerikai bankoké. Hozzátette, hogy egyes európai országokban a bankrendszer problémái okoztak gondot a szuverén adósságra nézve, más országokban viszont a szuverén adósságproblémák hatottak ki a bankrendszerre. Emellett felszínre kerültek a fiskális jellegű gazdaságirányítási problémák is.

 

Farkas Ádám szerint a problémákat nem elég a nemzetállamok szintjén megoldani.

Az Európai Unió bankuniós javaslatcsomagja az erősebb fiskális koordinációt célozza, egységesítené a banki felügyeletet, egységes válságkezelési hatóságot és európai betétbiztosítási és szanálási alapot hozna létre.

Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős államtitkára a konferencián kifejtette, hogy Magyarország támogatja az elképzeléseket azzal a fenntartással, az egységes felügyeleti rendszer bevezetésekor az eurózónán kívüli országokra is ugyanazok a jogok és kötelezettségek vonatkozzanak, mint az eurózónás országokra.

Az államtitkár szerint a kormány válságból való kilábalásra tett intézkedéseinek eredményei már kezdenek megmutatkozni. A költségvetés hiányát az EU által is felülvizsgált módon három egymást követő évben sikerül 3 százalék alatt tartani, az államadósságot pedig, az EU bizottság által is elfogadott módon csökkenő pályára állni – sorolta.

 

A kormány becslése szerint 2012-ben még recesszióban marad a gazdaság, jövőre azonban kismértékű, 1 százalék alatti, azt követően pedig 2 százalék körüli növekedés várható – mondta Pleschinger Gyula. Az államtitkár szerint a munkanélküliség várhatóan már nem fog emelkedni, az infláció is csökkenésnek indul, és 2014-re elérjük a jegybanki inflációs célt.

Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a konferencián szintén hangsúlyozta, hogy az ország számára az lenne kedvező, ha a bankunió tényleg az unió egységes bankjaként jönne létre, és nem csak az eurózónáé lenne. Pozitívumnak nevezte, hogy az egységes európai felügyelet a lokális politikai beavatkozásoktól független szervezet lesz.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.