15 perces
Nem tud elszakadni a 7200-as szinttől az OTP árfolyama, fölötte oldalazott a tegnap nap nagy részében, a 7260-as, mérsékelt jelentőségű akadályon nem jutott túl a nap elején látott kisebb felpattanás során. Jelenleg félúton masszív ellenállása és lélektani támasz között az árfolyam, innen választhat irányt az elkövetkező napokban. A támasz akár meg is tarthajta, ha gyengülésre adja a fejét, vételi lehetőségeket biztosítva 7000 környékén. A 7400-as akadály továbbra is nagy kihívást jelenthet, leküzdéséhez megemelkedő forgalomra is szükség lenne, ami tegnap hiányzott a papír mögül.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Tetszhalott állapotban volt a bankpapír hétfőn, kiemelkedően alacsony forgalom mellett produkált minimális gyengülést. Egyelőre erőtlen az árfolyam 7400 teszteléséhez, ami így is maradhat, amíg nem tér vissza a forgalom, 7200 letörésével pedig elérhető lehet a 7000-es lélektani támasz. Az első érdemi negatív jelzés csak alatta érkezhet, ebben az esetben a 6800-hoz közeledő 50 napos mozgóátlag is képbe kerülhet. Az indikátorok sem árulkodnak túl sok erőről, így erősen kérdéses lehet a 7400-as masszív akadály leküzdése a folytatásban.

Heti
7400 és az emelkedő ék teteje volt ijesztő ellenállás az OTP számára, az elérését követő hullócsillag gyertya pedig szintén aggodalmat keltő jelzés. Ennek ellenére az elmúlt héten tartani tudta magát az árfolyam 7200 fölött, egyelőre nem került nyomás a lélektani 7000-es szintre. Alatt érkezhet méylebb, hosszabb korrekció, míg a 7400-as szint szignifikáns leküzdése nyithat meg többszáz pontos teret fölfelé. Ehhez sok mindennek együtt kell állnia, de nem elképzelhetetlen egy újabb kör fölfelé, ha magára talál az előttünk álló héten a papír.
