A kínai statisztikai hivatal hétfőn azt közölte, hogy az ország hetven legnagyobb városában az új lakások átlagos ára havi összevetésben 0,4 százalékkal nőtt februárban, miután januárban 0,3 százalékos emelkedést regisztráltak. Éves összevetésben a lakásárak emelkedése 4,3 százalékra gyorsult a januári 3,9 százalékról. Kínában az ingatlanpiac a gazdaság egyik fontos alappillére.
A koronavírus-járvány okozta tavalyi első negyedévi megrázkódtatás után gyorsan magához tért a lakóingatlan-piac, a lakásárak gyors ütemben emelkedtek, amihez hozzájárultak a csökkenő jelzálogkamatok. Szakértők ugyanakkor most már arra figyelmeztetnek, hogy a lakásárak túl gyorson nőnek, ami pénzügyi stabilitást veszélyeztető kockázati tényező lehet és a kormány várhatóan lépéseket tesz az új lakások piacának a lehűtésére.
Kínában a hazai össztermék (GDP) 2,3 százalékkal bővült tavaly, a világ vezető gazdaságait, az Európai Uniót is magába foglaló G20-országcsoporton belül Kína volt az egyetlen, amelynek a gazdasága növekedni tudott 2020-ban. Kína erre az évre 6 százalékot meghaladó gazdasági növekedéssel számol.