2024 március 29

Elveszett több mint egymilliárd forint

A kártyakibocsátók arról számoltak be, hogy a határidő lejárta előtti hetekben, napokban felgyorsultak a költések, így a munkáltatók által utalt összegeknek kevesebb mint 2 százaléka maradt a kártyákon. Az OTP SZÉP-kártyákra 2012-ben feltöltött 53 milliárd forintnyi juttatásból 1 milliárd forintot nem költöttek el a kártyabirtokosok, ez az eredeti összeg kevesebb mint 2 százaléka. Az MKB SZÉP-kártyákon 169 millió forint maradt, ez 1,6 százaléka a 2012-ben utalt 10,3 milliárd forintnak. A harmadik kibocsátó, a K&H Bank későbbre ígért tájékoztatást, korábbi közlése szerint május elején még 280 millió forint volt a lejáró egyenleg a K&H SZÉP-kártyákon.

SZEP_kartya_1229Felpörögtek a kifizetések

Az OTP Bank hétfőn közölte, a mintegy 150 ezer érintett SZÉP-kártyán január óta a lejáró egyenleg összege a harmadára csökkent. Az egyenlegek felhasználása az utolsó hetekben gyorsult fel igazán, május végén két hét alatt több mint 800 millió forintot, napi 57 millió forint lejáró összeget használtak fel a kártyabirtokosok. A közlemény kitér arra is, hogy a 2012-es OTP SZÉP-kártyás juttatások szinte teljes egészében a magyar turizmus és vendéglátás bevételeit gyarapították.

Az idei év első négy hónapjában több mint 24 milliárd forint érkezett az OTP SZÉP-kártyákra, ezzel együtt a kezdetek óta beérkező összes feltöltés értéke meghaladta a 130 milliárd forintot. Az indulás óta felhasznált összes juttatás értéke pedig májusra átlépte a 100 milliárd forintos határt. Az OTP Bank várakozásai szerint a nyári szezon az elmúlt két évhez hasonlóan kiugró felhasználást hoz majd: 2012 és 2013 nyári hónapjai alatt 20 milliárd forintnyi juttatást használtak fel.

Négy óra alatt 2 milliót költöttek

Az MKB Bank azt írta közleményében, hogy az utolsó két hét alatt megfeleződtek az MKB SZÉP-kártyákon lévő, május 31-éig elkölthető pénzek: május 15-én még 352 millió forint volt a számlákon, a hónap végére pedig 169 millió forintra apadt az összeg. A határidő lejárta előtti utolsó négy órában még 2 millió forintot költöttek el a 2012-es keretükből a kártyabirtokosok.

csengő_szálloda_cafeteria_123rfAz MKB SZÉP-kártyákon a maradék közel azonos nagyságrendben oszlik meg a három zseb (szállás, étkezés, szabadidő) között, 28 ezer kártyabirtokost érintve. A számlákon átlagosan hatezer forint maradt, de emögött nagy különbségek rejlenek: több mint ötezer érintettnek maradt ugyanis száz forintnál kevesebb pénze, tízezren mondhattak búcsút száz és ezer forint közötti összegnek, négyezer kártyabirtokos számláján azonban tízezer forintnál nagyobb összeg ragadt be.

A munkáltatók június végéig kapják vissza a fel nem használt keretet

A határidő lejárta után fel nem használt összegeket június végéig kapják vissza a munkáltatók. Az MKB közel kétezer munkáltatónak fog utalni, a legkisebb összeg egy forint, a legnagyobb pedig megközelíti a 8,8 milliót. Száz olyan cég van, amely száz forintnál kevesebbet fog kapni, százezer forintnál nagyobb összeget pedig négyszáznak utalnak át.

A bank közölte azt is, hogy 2014 elejétől május végéig a munkáltatók már 5,7 milliárd forintot fizettek be több mint 129 ezer MKB SZÉP-kártyára, ez közel 10 százalékos bővülés az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. A felhasználás több mint 20 százalékkal nőtt, ugyanakkor a felhasználás arányai nem változtak számottevően: a költések közel 67 százaléka a vendéglátás alszámlára, 18 százaléka szálláshelyre, 15 százaléka pedig szabadidőre jutott. Az első öt hónapban kifizetett összegek 43 százalékát a fővárosban és az ország középső részén költötték el.