2024 április 20

Elkelt a bólyi húsüzem

Csődbe jutottak

A 2014 júniusában felszámolt, előtte csődeljárás alatt állt húsfeldolgozással foglalkozó mohácsi vállalat vágóhíd nélküli, mindenféle húskésztermék készítésére alkalmas 4800 négyzetméter alapterületű csarnokát 400 millió forint európai uniós és kormányzati támogatással alakították ki.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]

Lázár Sándor az MCS Vágóhíd Kft. új mohácsi beruházására utalva úgy fogalmazott: „az értékesítést nagyon nehezítette a közelben épülő nagy vágóhíd és húsfeldolgozó, ami elriasztotta a vevőket”. 

Ezek a célok

Az új tulajdonosról a felszámoló – annak megnevezése nélkül – csak annyit közölt, hogy olyan szakmai befektető vásárolta meg a bólyi üzemet, amely közelben lévő húsfeldolgozótól független piaci szegmensbe kíván betörni.

Lázár Sándor felidézte: 2015 eleje óta több mint tíz alkalommal hirdették meg a „nagyon jó” állapotú gépekkel és 600 négyzetméter hűtőtároló kapacitással rendelkező bólyi üzemcsarnokot, először mintegy 860 millió forintért. Az MTI kérdésére jelezte: az 1990-es évek elején alapított Pikker Kft. korábban mintegy 150 embert foglalkoztatott.

Jól megy a tamási üzemnek
Mintegy egyharmaddal növelte árbevételét 2014-ben az előző évihez képest a Tamási-Hús Kft., a növekedést új termékek bevezetésével, illetve a piaci bővülésével sikerült elérni – közölte az osztrák tulajdonú húsfeldolgozó cég ügyvezető igazgatója.