2024 október 05

Rengetegen keresnek új munkahelyet

Éves összevetésben 25,7 százalékkal több jelentkezés érkezett a meghirdetett munkalehetőségekre a harmadik negyedévben, az álláshirdetések száma ugyanakkor csökkent – közölte a profession.hu pénteken.

Az állásközvetítő adatai alapján a jelentkezések száma Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna vármegyében, valamint Budapesten nőtt leginkább. Az új munkalehetőségek elsősorban a mezőgazdaság és az egészségügy, gyógyszeripar területén bővültek országosan, a legnagyobb mértékben pedig a cégvezetés, a munkaügy és az üzleti támogató központok munkaerő-toborzása csökkent. Az álláshirdetések száma szinte minden országrészben visszaesett, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Pest vármegyékben csaknem 30 százalékkal. A vármegyék közül Hajdú-Biharban volt jelentős, 12,9 százalékos növekedés, főképp a szállítás, beszerzés, logisztika, gyártás és termelés álláshirdetéseinek köszönhetően. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 3,6 százalékkal nőtt az álláshirdetések száma. Pest vármegyében volt a legnagyobb, 29 százalékos csökkenés a feladott álláshirdetések számában a tavalyi év harmadik negyedévéhez képest.

A fővárosban 16,2 százalékkal kevesebb a nyitott pozíció 2022 azonos időszakához képest. Itt leginkább az üzleti támogató központok, a banki és biztosítási terület, valamint a HR és a munkaügy álláslehetőségei estek vissza, a legnagyobb emelkedést a közigazgatás és a mezőgazdaság mutatta. A közlemény szerint a kevesebb álláshirdetés és a munkakeresők számának emelkedése ellenére sem szűnt meg a munkaerőhiány, számos területen továbbra is nehéz megtalálni a megfelelő szakembert. A munkaadók számára a béremelkedés követése is kihívás, de nem kerülhetik el, ha meg akarják tartani az alkalmazottaikat. A profession.hu ezért arra számít, hogy egyre több cég növelheti a fizetéseket az év végéig – ismertette a távirati iroda.