2025 május 13

Egyre többen gyanúsak a VW-botrányban

A főügyész hangsúlyozta, hogy a gyanúsítottak között továbbra sem szerepel egyetlen igazgatósági tag sem, hanem a személyek „a konszern legszélesebb értelemben vett köreiből kerülnek ki”. A vád továbbra is csalás és a versenyellenes tevékenységet tiltó törvények megszegése.

Öt hónappal a Volkswagennél végzett házkutatás után a nyomozók előtt már tisztul a kép a dízelmotor-emissziós értékek manipulálásának hátteréről – mondta a főügyész, hozzátéve, hogy egyelőre a tanúk kihallgatása és a lefoglalt dokumentumok értékelése zajlik.

Közölte, hogy a következő napokban megkezdik a gyanúsítottak listájára felvett személyek kihallgatását is.

Csoportos keresetet nyújtott be a cég

Csoportos keresetben szeretné mihamarabb jogi úton rendezni a részvényesek emissziós botrány miatt ellene emelt kártérítési igényét a Volkswagen.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Hírügynökségi értesülések szerint a Volkswagen a braunschweigi tartományi törvényszéken csoportos keresetet nyújtott be válaszul a részvényesek kártérítési követelésére. A részvényesek egy csoportja ugyanis kártérítési igényt jelentett be a Volkswagennel szemben a dízelbotrányról állítólag késedelmesen tett tájékoztatás miatt.

A részvényesek állítása szerint azonban a Volkswagen vezetősége már korábban tudatában kellett hogy legyen a problémának és a tájékoztatás elmulasztásával árfolyamveszteséget okozott nekik.

Majdnem fél éve derült ki
A dízelbotrány azzal kezdődött, hogy az EPA tavaly szeptemberben megvádolta a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatóak a károsanyag-kibocsátásról szóló amerikai előírások. A VW elismerte a csalást. Ezt követően lemondott Martin Winterkorn, a cég vezérigazgatója és a helyén Matthias Müller próbálja kezelni a válságot.