Így zártunk a tegnapi nehézségek után
Emelkedéssel zártak kedden a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, amelyek délelőtt még komoly mínuszban álltak a brüsszeli nemzetközi repülőtéren és a belga főváros metrórendszerében reggel végrehajtott terrorista támadás hatására.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,24 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 25 878,61 ponton zárt kedden.
Legutóbb jól teljesítettek
Növekvő bevétel mellett jelentősen megugrott a Nike amerikai sportszergyártó nyeresége a vállalat 2016-os második pénzügyi negyedévében.
Nem járt jól
A Nike felfüggesztette szponzori szerződésétaz orosz teniszezővel, Maria Sharapovaval, miután elismerte, hogy megbukott egy kábítószer teszten az idei Australian Openen.
Kínában nagyon hasít a cég
A gyártó a legnagyobb fejlődést Kínában érte el, ahol 30 százalékkal 886 millió dollárra nőttek az eladásai éves szinten. Azonan Nike fő piaca továbbra is Észak-Amerika, ahol a bevétele 8 százalékkal emelkedett. A bevételek nagyobb részét kitevő cipőeladás 9 százalékkal bővült a negyedévben éves összevetésben.
A Fed aktívan befolyásol
A Fed döntését követően nagyot mozdultak a piacok, rövid távon jól szerepelhetnek a nyersanyagok, és az ehhez köthető szektorok. A dollár gyengülő trendje egy ideig még maradhat, ami a szektort tovább húzhatja, köztük az európai olajpapírokat is.
Közben egyeseknél komolyabbak a gondok
Rekordveszteséget termelt a brazil Petrobras állami olajvállalat a tavalyi negyedik negyedévben a jelentős összegű leírások, az olajárak csökkenése és rosszul alakuló kőolajfinomítós projektek miatt.