Sötét mód ikon
2026 július 22
Egyre népszerűbb a növénybiztosítás a gazdák körében

Egyre népszerűbb a növénybiztosítás a gazdák körében

Díjtámogatott rendszer

Idén már hatodik éve működik a díjtámogatott agrárbiztosítási rendszer, amelynek keretében a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának legfeljebb 65 százalékát utólagos támogatásként visszakapják.

A konstrukciót évről évre egyre több gazdálkodó veszi igénybe – ráadásul tavaly óta egyes nagyvállalatok, valamint állami és önkormányzati szereplők is újra visszatérhettek a rendszerbe –, ezért a támogatandó díjak összege a 2015-ös 5,7 milliárdról 2016-ban 7,5 milliárd forintra, míg idén eddig már 9,8 milliárd forintra emelkedett.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]

Mivel a bekövetkező káresetek miatt a biztosítók számos ügyfélnél még javában vezetik vissza az előzetes kármentességi kedvezményeket, a díjak végösszege az év végére jó eséllyel átlépi a 10 milliárdos határt.

Növekvő igények

Noha a díjtámogatási keretet 2016-ban évi 3 milliárdról 4 milliárd forintra emelték, ez már a tavalyi évben sem nyújtott fedezetet az elérhető támogatások maximumára.

A tovább növekvő igények miatt idén a díjtámogatás felosztása biztosítási típus szerint várhatóan az alábbi séma szerint zajlik majd: a legfontosabb szántóföldi növényekre, valamint a szőlőre  az almára és a körtére kötött csomagbiztosítások (A típus) esetében 47 százalék körül lehet a visszatérítés mértéke. A jórészt zöldség- és gyümölcskultúrára, illetve a legfontosabb szántóföldi kultúrákra köthető jégeső, fagy-, vihar- és tűzkárbiztosítások (B típus) esetén körülbelül 34 százalék, a többi növény (C típus) esetén pedig szintén mintegy 34 százalékos visszatérítés várható.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

„Bár az előző években jelentősen emelkedett a szőlő- és gyümölcskultúrákat ért természeti károk nagysága, a biztosítások zömét továbbra is a szántóföldi növényekre kötik” – magyarázza Póczik András, a FBAMSZ elnökségi tagja.

„Pedig az értékesebb ültetvényekben sokkal nagyobb összegű károk tudnak keletkezni, így a biztosítás elhagyásával a termelők magasabb kockázatot vállalnak. Ráadásul biztosítás nélkül a kárenyhítési alapból megítélt térítésnek is csak a felére lesznek jogosultak” – tette hozzá.

Szintén probléma, hogy a több mint 2 millió hektáros hazai erdőterületnek csupán mintegy 5 százaléka biztosított. Az igénybe vétel annak ellenére ilyen csekély, hogy a tűzesetek mellett idén is bőven előfordult jég-, árvíz- és szélviharkár, hónyomás, emellett bizonyos rovarkártevők is tetemes károkat okoztak. Mindezekre összetett, helyzetre szabható konstrukciók állnak rendelkezésre, az igénybe vétel azonban továbbra is szinte elenyésző.

Jellemző idei mezőgazdasági károk

Az idei évben jelentősebb téli és tavaszi fagykárokat is jelentettek a gazdálkodók. A jégeső különösen nagyobb alföldi szőlősökben és a szabolcsi almatermelő vidékeken okozott károkat, de jelentős mértékű volt a mátraalji, a borsodi (Megyaszó térsége), illetve a Bátaszék-Mohács környéki gazdákat ért jégveréskár is.

A vihar akkor is tudott jelentős károkat okozni, ha nem társult jéggel. A Balaton déli partján. Siófoknál mérték az eddig legerősebb 150 kilométer/óra feletti szélsebességet, ami rengeteg nagy volumenű vagyon kárt okozott: a szél ereje képes volt például földön álló helikoptert is felborítani.

A lokálisan a bekövetkező károk intenzitása évről évre egyre erősebb, ami az időjárás szélsőséges jellegének fokozódását jelzi. A lokális jellegű természeti csapások ráadásul általában még a bekövetkezésük előtt néhány órával sem jelezhető előre, ahhoz a korábbi kártörténeti adatbázisok sem képesek megfelelő támpontot nyújtani.

Immár negyedik éve négy biztosító termékei közül választhatnak a gazdálkodók. A gyakran eltérő fedezeteket és kárrendezési sajátosságokat, illetve speciális kockázatokat és nyújtó ajánlatok közti eligazodásban egyre nagyobb szerepet kapnak az optimális ár-érték arányú döntést segítő, a biztosítóktól független alkuszok.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.