Sötét mód ikon
2026 július 22
Egyik kézzel ad, a másikkal elvesz a főváros

Egyik kézzel ad, a másikkal elvesz a főváros

Mi lesz a Budapesti Fesztiválzenekarral?

Az elhangzottak szerint a Fővárosi Közgyűlés nyáron, a költségvetés módosításakor visszatérhet a zenekar támogatásának kérdésére. Az ellenzéki képviselők egy csoportja által benyújtott módosító javaslatot, amely a tavalyi támogatást irányozta elő, a testület elutasította.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért felelős főpolgármester-helyettes a vitában elmondta, hogy a főváros támogatása mellett a BFZ az államtól jelentős, több mint egymilliárd forintos támogatást kap.

Tarlós István főpolgármester arról beszélt, hogy a főváros nagyra értékeli a Budapesti Fesztiválzenekar tevékenységét és a támogatással önként vállalt feladatot teljesít az önkormányzat. „Nehéz körülmények között is kiharcoltuk és kicsikartuk” legalább ezt a hatvanmilliós támogatást – mondta.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A BFZ vezetősége még kedden, a döntés előtt közleményt adott ki, amelyben megdöbbenésének adott hangot az akkor még tervezett forráselvonásról. „Erről a csökkentésről semmiféle tárgyalást nem folytattunk fővárosi vezetőkkel és nincs tudomásunk arról, hogy ennek következményeiről hatástanulmány készült-e” – írták a közleményben, amelyben jelezték, hogy ilyen mértékű támogatás-csökkentés „óhatatlanul hangversenyek elmaradásával” jár.

„A BFZ 1150 millió forintos állami támogatásának meghosszabbításáról nemrég aláírtuk szerződésünket az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőivel, akik több alkalommal kifejezték, hogy nagyra értékelik zenekarunk munkáját.

Az idei év tervezésekor a budapesti támogatás meghosszabbításával is számoltunk, annak ilyen mértékű, tárgyalás nélküli csökkentése elfogadhatatlan, méltatlan a világhírű zenekarhoz, amely évtizedek óta Budapestet képviseli az egész világon és itthon is folyamatosan szolgálja Budapest kulturális életét” – írták.

Felújítanák a volt belvárosi trafóházat

 A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén döntött arról, hogy az átalakítás tervezésére harmincmillió forintot biztosít. Az épület, amelyet az V. kerületi Gerlóczy utcából lehet megközelíteni, korábban színháznak, oktatási központnak és klubnak adott helyet. Jelenleg – mint az elfogadott előterjesztésben írták – igen rossz állapotban van.

Az ingatlan Budapest kulturális életének egyik jelentős helyszíne volt. A volt trafóház 1920 körül épült, a legutóbb 1995-ben újították fel. Elhelyezkedésénél, adottságainál fogva kiváló lehetőséget rejt magában olyan közösségi, kulturális, turisztikai tevékenységek helyszínének biztosítására, amelyek a főváros működéséhez szervesen kapcsolódnak és annak érdekeit szolgálják – olvasható az elfogadott javaslatban.

Az épület jelenlegi állapotában nem alkalmas a rendeltetésszerű használatra, üzemeltetésre. Az ismételt használatba vételhez teljes körű – építészeti, szerkezeti, gépészeti, elektromos, technológiai, belsőépítészeti – felújításra van szükség, amely magában foglalja a funkciónak megfelelő műszaki kialakítást is. A korszerűsítésnek egyúttal figyelembe kell vennie a mai kor követelményeinek megfelelő energiahatékony üzemeltetést.

Az épület bruttó szintterülete 2345 négyzetméter. A teljes körű felújítás becsült fajlagos bekerülési költsége bruttó 260 ezer forint négyzetméterenként. Az építési beruházás becsült összköltsége bruttó 600 millió forint.

Megépülhet a csillaghegyi öblözet árvízvédelme

A szerdai közgyűlésen 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadott előterjesztés szerint az árvízvédelmi beruházás elsődleges célja az 53 ezer ott lakó árvízkártól történő megvédése.

A III. kerületi terület árvíz elleni védelmét jelenleg az Aranyhegyi-patak töltése, a Királyok útja-Nánási út vonalában húzódó földtöltés, a pünkösdfürdői védmű és a Barát-patak töltése biztosítja. A védelmi szakasz hossza csaknem 5 kilométer, ebből a pünkösdfürdői védmű 1,7 kilométer hosszú, a Királyok útja-Nánási út melletti földtöltést 3,1 kilométer hosszon kocsibehajtók tagolják.

A meglévő védmű nem alkalmas a csillaghegyi öblözet védelmének ellátására. A csillaghegyi öblözet árvízvédelmét szolgáló beruházás biztonsági szempontból halaszthatatlan, gyors lebonyolításához jelentős közérdek fűződik – derül ki az előterjesztésből. A képviselők a szerdai döntéssel jóváhagyták a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a fővárosi önkormányzat közötti, a projekt támogatási szerződését.

Nem mindenki ért egyet

Horváth Csaba, a szocialisták képviselője a vitában részletes prezentációt kért a projekt előterjesztőitől arról, hogy milyen nyomvonalon tervezik megvalósítani az új gátat. Tarlós István főpolgármester válaszában azt mondta, korábban a baloldal többször is a parti védmű megépítését preferálta. A főpolgármester közölte, a védmű nyomvonalát nem politikai, hanem tudományos alapon rajzolják meg, így azt nem kellene támadnia az ellenzéknek. „Tessék annyit tudomásul venni, hogy fakivágás nélkül nem úszható meg a védmű megépítése” – fogalmazott.

Csárdi Antal, az LMP képviselője szerint szakértők sokasága javasolta alternatív nyomvonalak megvizsgálását, továbbá annak felmérését, hogy az új gát megépülése után milyen nyomás várható a Duna túlpartján. 

A Fővárosi Közgyűlés ülésének elején a Párbeszéd Magyarországért (PM) óbudai aktivistái, a fakivágások ellen tiltakozó táblákat a magasba emelve tartottak rövid tiltakozást.

Béres András, a PM óbudai képviselője úgy fogalmazott, „nem lehet szembeállítani a fákat és az embereket”, ezért olyan megoldáshoz ragaszkodnak, amely a fák megőrzése mellett garantálja az árvízvédelmet.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.