Ennyit veszítenek az olaj miatt az olajtermelők
A közel-keleti olajexportáló országok tavaly 390 milliárd dollár bevételkiesést szenvedtek el az olajár esése miatt, és a veszteség az idén akár az 540 milliárd dollárt is elérheti – áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn közzétett jelentésében.
Az olaj jegyzése 2014 közepén megközelítette a hordónkénti 120 dollárt, de az idén januárig 30 dollár alá esett, és jelenleg is csak 40-45 dollár körül mozog.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A térség országai számára ez költségvetési deficitet és lassuló növekedést jelent, különösen olyan országok számára mint Szaúd-Arábia, amely döntő részben az olajbevételből finanszírozza a kiadásait. A gazdaság diverzifikálására tett erőfeszítések ellenére tavaly az olaj adta a szaúdi összbevétel 72 százalékát, és a királyság az idén 90 milliárd dollár költségvetési deficittel számol.
Már emeltek az árakon
Az IMF jelentése szerint az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) hat tagállama – Szaúd-Arábia, Kuvait, Katar, Bahrein, Omán és az Egyesült Arab Emírségek – az idén legföljebb 1,8 százalékos gazdasági növekedést tud felmutatni a tavalyi 3,3 százalék után.
Az IMF arra bátorítja ezeket az országokat, hogy fogják vissza a jóléti kiadásokat és csökkentsék az állami szubvenciókat. A legtöbb GCC országban már korábban fölemelték az üzemanyagok és a villamos energia árát, továbbá a vízdíjakat.