Megvozsgálják a helyzetet
Az áprilisi plenáris vita nyomán született szövegben a képviselők úgy látják, hogy a magyarországi alapjogok helyzete alapján el kell indítani azt a hivatalos eljárást, amelyből kiderül, hogy fennáll-e az uniós alapértékek megsértésének egyértelmű kockázata – áll az EP közleményében.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
Az állásfoglalásban a képviselők azt kérik, hogy indítsák el a 7-es cikkelyt és utasítják az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságot, hogy készítsen plenáris szavazásra kerülő különjelentést Magyarországról.
Felszólítják a magyar kormányt, hogy helyezze hatályon kívül a menedékkérőkkel és civil szervezetekkel kapcsolatos szabályokat szigorító törvényeket és állapodjon meg az amerikai hatóságokkal a CEU ügyében, hogy az egyetem továbbra is szabadon működhessen Budapesten. Valamint felszólítják a Bizottságot, hogy szigorúan ellenőrizze az uniós források magyar kormány általi felhasználását.
Teszt az EU számára
A képviselők szerint az elmúlt néhány év magyarországi fejleményei nyomán súlyosan romlott a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok helyzete, Magyarország pedig az EU számára olyan tesztet jelent, amelynek során bizonyíthatja, hogy képes megvédeni alapvető értékeit egy tagállammal szemben.
A képviselők megismétlik az EP 2016. október 25-i állásfoglalásának következtetését, miszerint szükség van az uniós alapértékek védelmét ellátó uniós mechanizmusra.
Az állásfoglalást 393 szavazattal 221 ellenében 64 tartózkodás mellett fogadták el.
Mi a 7. cikk?
Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke az uniós alapértékek betartatását szolgálja. A 7. cikk (1) bekezdése szerint a Tanács megállapíthatja, hogy egy tagállam esetében fennáll az uniós alapértékek megsértésének egyértelmű kockázata és konkrét ajánlásokat fogalmazhat meg a tagállam számára, hogy megelőzze az alapértékek tényleges megsértését.
A cikkelyt a tagállamok egyharmada, vagy az Európai Parlament vagy a Bizottság aktiválhatja. A Tanácsnak négyötödös többséggel kell döntést hoznia, miután kézhez kapta a Parlament kétharmados (a képviselők abszolút többségét is kitevő) többséggel elfogadott beleegyezését. A következő fázis a 7-es cikkely (2) bekezdése, ahol a tagállamok egyharmada vagy a Bizottság javaslata alapján a Tanács megállapítja, hogy az alapértékek az adott országban ténylegesen sérültek-e.
A Tanácsnak egyhangú döntést kell hoznia és az EP hozzájárulására is szükség van. A 7-es cikkely (3) bekezdése a konkrét szankciókat indítja el, ami a tanácsi szavazati jog felfüggesztését is jelentheti.
Cikkünk folyamatosan frissül