Sötét mód ikon
2026 július 22
Budapesten építette fel globális hr-informatikaiszolgáltatóközpontját a SAP

Budapesten építette fel globális hr-informatikaiszolgáltatóközpontját a SAP

Hozzátette: az Európában elsőként Magyarországon létrehozott
úgynevezett cloud (felhő alapú) támogatóközpont mintegy hatezer
nagyvállalat személyügyi adminisztrációját kezeli a felvételtől a
teljesítménymenedzsmenten át az utánpótlás nevelésig a hét minden
napján, 24 órában.

Úgy vélte, nagy elismerés a központ magyarországi létrehozása a
cégnek és az országnak. Hozzátette, a központban jelenleg 80-an
dolgoznak, de a jelentős piaci érdeklődés miatt a létszám a
következő 2-3 évben a 300-at is elérheti.

A beruházást a SAP saját forrásból valósította meg, hasonló
központ működik a Budapestin kívül például Kínában és az Egyesült
Államokban.

Kitért arra is, hogy stabilan nő az SAP Hungary Kft. árbevétele
Magyarországon: a szoftverfejlesztő 10 százalékkal magasabb, 19,7
milliárd forint árbevételt ért el 2014-ben, idén legalább 6
százalékos növekedést terveznek. Az eddigi adatok alapján az
árbevétel meghaladhatja majd a 21 milliárd forintot 2015-ben. Az
árbevétel 60 százaléka a magyar piacról származik, 40 százaléka
exportbevétel – mondta.

Tájékoztatása szerint a jó eredmény a szoftverértékesítésből
adódik: a magyar vállalati körből tavaly 100 új ügyfelet szereztek,
így mára közel 1400 magyar cég használja a cég üzleti
szoftver-megoldásait. Ezzel az üzleti szoftverpiacon tartják a 40
százalék fölötti piaci részesedésüket.

Az ügyvezető kitért arra, hogy a központi közigazgatás
részesedése az árbevételből folyamatosan nő, jelenleg 15
százalékos. A cég rendszermegoldásait használja egyebek mellett
Magyar Közút Zrt., a MÁV, a Nemzeti Infrastruktúra Szolgáltató
(NISZ) Zrt., az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt., és az
állami követeléskezelő, a MARK Zrt. – sorolta.

Szólt arról is, hogy a Graphisoft Parkban elkezdődött egy új
irodaház felépítése, amely 2016 végétől további 5500 négyzetméteres
területet biztosít majd a cég növekedésének, ezzel együtt összesen
13 500 négyzetméter áll a rendelkezésükre.

Emlékeztetett arra, hogy a SAP Hungary Magyarországon 2013-ban
alig 500 dolgozót foglalkoztatott, számuk az év végére 800-ra bővül.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.