„A helyzet nem egyértelmű” – mondta a szóvivő. A bizottság és partnerintézményei jogi szempontok szerint vizsgálják meg, hogy a meghozott amerikai intézkedés milyen hatással lehet az Európai Unió polgáraira. Hozzátette, a bizottság biztosítani fogja, hogy ne érhesse hátrányos megkülönböztetés az unió polgárait.
„Ez itt az Európai Unió, és az Európai Unióban senkit nem különböztetünk meg nemzetiség, származás, vagy vallás alapján” – szögezte le Szkínász.
Margarítisz Szkínász hangsúlyozta, az Európai Unió nem csak a menedékkérők esetében nem tesz különbséget ember és ember között, hanem semmilyen más esetben sem. Az Európai Bizottság folyamatosan és következetesen hangsúlyozza elkötelezettségét ezen alapelvek mellett – közölte.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
Donald Trump a pénteken aláírt, azonnali hatályú rendelettel 120 napra felfüggesztette a menekültek befogadásáról döntő amerikai rendszer működését, azaz a következő négy hónapban egyetlen új menekült sem léphet be az Egyesült Államokba, a szíriai menekültek befogadását pedig határozatlan időre állította le. Emellett hét, többségében muzulmánok lakta országok állampolgárai 90 napig nem utazhatnak be az Egyesült Államokba.
Trump véleménye szerint a rendelet nem „muzulmán tilalom”, és azt a célt szolgálja, hogy megvédje az amerikaiakat a terrorizmustól.
Theresa May nem ért egyet Trump tiltásával
Theresa May brit miniszterelnök nem ért egyet azzal, hogy Donald Trump amerikai elnök rendeletben megtiltotta több muzulmán ország állampolgárainak beutazását az Egyesült Államokba.