
Bringákkal újított a cég
Saját forrásból finanszírozták
A Magyarországon idén először meghirdetett Budapest Cycle kampány célja, hogy a Diageo felhívja munkavállalói figyelmét az egészségtudatos és környezetbarát közlekedés fontosságára, valamint segítséget nyújtson ez ehhez szükséges feltételek megteremtésében. A programot Somogyváry Péter, az európai HR részleg egyik csoportvezetője kezdeményezte – a megvalósításban több csapat segítette munkáját.
A kezdeményezés különlegessége, hogy a vállalat más európai országokban – Írországban, az Egyesült Királyságban és Hollandiában – bevezetett programjával ellentétben állami támogatás nélkül, saját források felhasználásával indította útnak.
Mindenkit megmozgatott a lehetőség
A munkavállalók a Csepel Zrt. rugalmas hozzáállásának köszönhetően rekordidő alatt és jelentős kedvezménnyel juthattak hozzá a program keretében megrendelt 74 kerékpárhoz, melynek ellenértékét havi bérükből több részletben egyenlíthetik ki. A Diageo alkalmazottai akár családtagjaik számára is válogathattak a Csepel kínálatából, mivel az akció keretében több biciklit is rendelhettek.
A lehetőség korosztálytól és nemtől függetlenül mindenkit megmozgatott – mindkét nem képviselői közel azonos arányban jelentkeztek a felhívásra. A megrendelések alapján a legnépszerűbbek a városi közlekedésre és túrázásra kialakított kerékpárok voltak, ugyanakkor az extrém hegyi kerékpárok és a különlegesebb kemping biciklik iránt is nagy volt az érdeklődés.
Szolgáljon példaként mások előtt
„Különös öröm számunkra a Budapest Cycle program sikere, mivel a kezdeményezésben stratégiánk központi elemei találkoznak. A környezettudatos működés iránti törekvéseinket igyekszünk munkavállalóink aktív részvételével kialakítani annak érdekében, hogy közös lépéseket tegyünk az egészségtudatos és fenntartható fejlődésért. Bízunk benne, hogy kerékpáros programunk követőkre talál és jó példaként szolgál más vállalatok számára is – mondta Szőcs László a Diageo HR vezetője.
A kerékpárokat a Diageo munkatársai ünnepélyes keretek között vehették át a budapesti központban, ahol az épület két szintjén 70 biciklitároló, öltözők és zuhanyzók szolgálják a biciklivel közlekedők kényelmét. A kezdeményezés iránti nagy érdeklődésnek és a pozitív visszajelzéseknek köszönhetően a vállalat a program folytatását és a kerékpár tároló helyiségek bővítését tervezi.
Fontos a környezettudatos gondolkodás
A Diageo budapesti irodája, Magyarország legnagyobb és legfejlettebb szolgáltató központjaként több mint 1100 munkavállalóval rendelkezik. A vállalat fiatalos és modern légkörének köszönhetően a Diageo munkavállalóinak közel 10 százaléka teker munkahelyére nap mint nap. A Diageo számos ötlettel ösztönzi budapesti központjában a környezettudatos gondolkodást – a vállalat munkatársainak részvételével létrehozott GREENIQ elnevezésű zöld közösség önkéntes programokkal és közös akciókkal hívja fel a figyelmet a fenntartható fejlődés fontosságára, emellett csatlakozott az Európai Autómentes Nap és a „Bringázz a munkába!” kezdeményezésekhez.