Sötét mód ikon
2026 július 22
Bővül a megfigyeltek listája

Bővül a megfigyeltek listája

A német hírmagazin a hétfőn utcára kerülő számában az NSA korábbi munkatársától, Edward Snowdentől származó ügynökségi dokumentumokra hivatkozva azt írta, hogy az NSA támadásokat intézett a francia diplomácia úgynevezett virtuális magánhálózata (VPN) ellen. A párizsi külügyminisztériumot, a külképviseleteket és konzulátusokat összekötő hálózat elleni támadásokat a „sikertörténetek” között említi egy szigorúan titkos minősítésű 2010-es dokumentum, amely szerint az amerikai szolgálat a műveletek révén hozzáfért a francia külügy számos „érzékeny” adatához.

Egy másik, ugyancsak 2010-es dokumentum a megfigyelési célpontok között említi a washingtoni francia nagykövetséget és a New York-i francia ENSZ-képviseletet – írta a Der Spiegel. A lap szerint a Snowden-féle iratokból kitűnik, hogy az NSA szakemberei lehallgató-készülékeket rejtettek el mindkét diplomáciai képviseleten.

Nyomás alatt a francia-amerikai viszony

Az NSA-tól kiszivárogtatott anyagok szerint az Egyesült Államok csak négy országban – Kanadában, Nagy-Britanniában, Ausztráliában és Új-Zélandban – bízik meg annyira, hogy nem gyűjt róluk információkat titkosszolgálati eszközökkel. Washington további, nagyjából harminc országot úgynevezett harmadik félként tart számon, ami azt jelenti, hogy lehetséges velük az együttműködés, de a titkosszolgálati tevékenység tárgyává is válhatnak. Köztük van Franciaország is. Egy úgynevezett fontossági lista szerint az NSA-t elsősorban a francia külpolitikára, a hadiiparra és a francia gazdaság állapotára vonatkozó információk érdeklik.

Az NSA tevékenysége körül júniusban kitört botrány megterheli a francia-amerikai viszonyt. Francois Hollande francia államfő júliusban közölte: addig nem folytatódhatnak az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezmény megkötését célzó tárgyalások, amíg Washington nem ad garanciát arra, hogy befejezi a Franciaország utáni kémkedést.

Fókuszban az al-Dzsazíra is

A Der Spiegel egy másik beszámolója szerint az NSA a katari székhelyű al-Dzsazíra hírtelevízió belső kommunikációja iránt is érdeklődik. Egy 2006-os jelentés szerint az ügynökség úgynevezett hálózatelemzési központja „figyelemre méltó sikereket” ért a tévétársaság vállalati kommunikációs rendszerének megfigyelésében. Sikerült számos „érdekes célpont” adataihoz hozzáférni. Ezeket további elemzés céljából átadták az NSA illetékes ügyosztályainak – áll a jelentésben.

Egy korábban keletkezett dokumentum alapján az NSA szakemberei úgy vélték, hogy a hírtelevíziónál megfigyelésre kijelölt célpontok „hírszerzési szempontból releváns információk komoly lehetőségeket rejtő forrásai” lehetnek.

Az al-Dzsazíra a világ egyik legnézettebb hírtelevíziója. A csatorna több alkalommal nyilvánosságot biztosított az al-Kaida terrorszervezetnek, és néhai vezetőjének, Oszama bin Ladennek.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.