A cikk szerint a cég négy év alatt árbevételét két és félszeresére növelte, 2013-ban 43,5 milliós osztalékot fizetett, a rákövetkező évben 90 milliós nyereséget ért el, ugyanakkor tavalyelőtti mérlege szerint 6,9 milliárd forintos adósságot halmozott fel.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
Blázsek Ferenc főtulajdonos februári közlése alapján a lap arról ír, hogy a vállalkozás sorsát a Széchenyi Bank bedőlése, a finanszírozó pénzintézetek visszalépése, a Gazdasági Versenyhivatal által kiszabott, 300 millió forint feletti kartellbírság és az ágazatban kibontakozott öldöklő verseny pecsételte meg.
Ez okozta a gondot
Februárban írta meg a 24 Óra, hogy az öt legnagyobb malomipari cég közé sorolt, tatabányai székhelyű Sikér Zrt. csődvédelmet kért. A vállalkozás tulajdonosa, Blázsik Ferenc az évekig húzódó versenyhivatali eljárással, a finanszírozó bankok és a hitelbiztosítók együttes visszalépésével indokolta a társaság súlyos helyzetét, hozzátéve, hogy az eljárás alatt lehetőségük lesz kiegyezni a hitelezőkkel.
A Sikér Zrt.-nek nagy problémát jelentett a Széchenyi Bank csődje is, mert az onnan jóváhagyott hitelekből kezdték meg szekszárdi üzemük felújítását. A bankcsőd éppen akkor vont el forrásokat a cégtől, amikor a beruházást a pályázatok miatt már nem lehetett felfüggeszteni.